Mekkora fordulat. Megszólalt és kimondta Bodrogi Gyula: „a szánakozás kegyetlenül tud fájni”

Egy gálaesttel köszönti a Nemzeti Színházban, ugyanis Bodrogi Gyula hamarosan 90 éves lesz, és az egészsége rendben van. Egy interjúban beszélt a munkájáról és arról, hogy a színház a siker a kudarc hogy hat egy színészre.

Soha nem kapott még bántó, bosszantó kérdést?

– Újabban bosszantott a „Hogy van”?! Pedig ez milyen kedves is lehetne. Hányszor odavetjük az ismerősöknek, barátoknak – néha választ sem várva – szinte csak üdvözlésként ezt a kérdést. Most pedig a betegségem után történt néhányszor, hogy egészen másképpen hangzott ez a „Hooogy vaaan?!

No, ezt most hogy írjam le?! Van ebben egy kis aggódás, együttérzés, sajnálat, részvét...

– Az érdeklődést köszönöm szépen, de a szánakozás kegyetlenül tud fájni. Eszembe juttatja a betegséget. Nagyon sok múlik a hangsúlyon, a hanghordozáson.

Egyébként hogy van?

– Az egészségi állapotom most rendben van. Átmenetileg jól vagyok. Ebben a korban már nem lehet azt mondani, hogy ide nekem az oroszlánt is, mert hátha ideadják! Eredetileg rendező szakra jelentkezett a főiskolára, mégis színész lett...

– Az az igazság, hogy az utolsó pilllantban Setét bácsitól, a portástól tudtam meg, hogy abban az évben nem indul rendező szak, ezért színésznek jelentkeztem. De ha azt mondja nekem, hogy csak színházturisztikaszak indul, akkor arra jelentkeztem volna.

Sokszor elmondta, hogy a színházban a főszerep a színészé és a közönségé. De a rendezőkről nem nagyon beszélt!

– A színházban a színész és a közönség játszik. Nélkülük nincs előadás. A rendezőre is nagy szükség van, és az összes többi – a díszlet- és jelmeztervező, a világosító, a kellékes, mindenki – csak őket, a színészeket segíti. Az a dolguk, hogy hatásosabbá tegyék azt, amit a színészek előadnak. Ahhoz is hozzá kell járulniuk, hogy akihez szól a színpadi játék, tehát a nézőtéren ülő közönség megfelelően reagáljon. Sírjon, nevessen, elgondolkodjon...

Bodrogi Gyulát a Nemzeti Magazin főszerkesztője, Kornya István kérdezte.