Gyurcsányék bizalmasának vállalkozása is az Amnesty-vezér testvérének cégtemetőjében végezte

Vig Dávid, Amnesty International Magyarország
Vig Dániel, az Amnesty International Magyarország igazgatója
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása ahhoz a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került, amely a számlagyáras ügyvédként elhíresült jogászhoz, Vig Mórhoz köthető. A Webpredict Kft. Dessewffy Tibor érdekeltsége, és sajtóhírek szerint a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket próbálta volna kiaknázni az ellenzéki választási kampány sikere érdekében - írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mórhoz köthető, cégtemetőként is működő szolgáltatóban süllyesztették el a baloldal 2022-es választási koalícióját segítő egyik vállalkozást. A szóban forgó gazdasági társaság a Webpredict Kft., amelynek tulajdonosa és ügyvezetője Dessewffy Tibor, aki Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasa.

A Webpredict sajtóinformációk szerint a mesterséges intelligencia eszköztárával segítette volna az egyesült ellenzék kampányát.

A társaság bejegyzése, működése és a megszűnés dátuma szintén azt erősítik, hogy a cég egyfajta választási projekt volt: 2021 augusztusában jött létre a Webpredict, 2022-ben, a voksolás évében volt a legnagyobb bevétele és 2023 májusára végelszámolás alá került. Dessewffynek van egy ugyanilyen nevű bejegyzett cége az észtországi Tallinban, a Webpredict OÜ, amely továbbra is működik. A magyarországi Webpredict három év alatt összesen 408 millió forintért értékesítette szolgáltatásait, azonban mindössze 16 millió forintnyi adózott eredményt sikerült elérniük az Opten cégadatbázisa szerint.

Vig Dániel, az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére egyre nagyobb bajban van Forrás: Amnesty.hu

Régi ismerősök

Dessewffynek nem ez az egyetlen vállalkozása, amely megfordult a Vig Mórhoz köthető, cégtemetőként is működő szolgáltatónál: lapunk korábban írt a Datalyze Research Kft.-ről, amely szintén a II. kerületi Keleti Károly utca 48-ban székel. A vállalkozás az Észtországban bejegyzett DatAdat-cégcsoport leányvállalata volt az alapításakor, amelynek tulajdonosi körében Dessewffyn kívül megtalálható Bajnai Gordon, Ficsor Ádám, Szigetvári Viktor és Molnár István ügyvéd. Írtunk arról is, hogy a DatAdat a dollárbaloldal botrányának központi szereplője: az ellenzékhez guruló dollárok jelentős része ennél a cégnél kötött ki, amely az ellenzék kampányának digitális részéért felelt. Az Amerikából és Svájcból érkezett mintegy négymilliárd forintnyi dollárból másfél milliárd Bajnaiék zsebében kötött ki.

Gyurcsány és Bajnai bizalmasa

Dessewffy Tibor neve igen ismert a baloldalon, kötődését jól mutatja, hogy a nemrég Gyurcsány Ferenc által indított podcastnak is a vendége volt. Dessewffy az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, a Szociálpszichológiai Tanszék vezetője. A kutató már a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt is rendszeresen kapott állami megrendeléseket két cége, a Vision Consulting Kft. és a Demos Kft. révén.

A számlagyáras ügyvéd

Érdemes felidézni azonban azt is, hogy Vig Mór nevét egy november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a közvélemény. A házkutatások után az adóhatóság több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával vette őrizetbe a praxistól egyébként eltiltott ügyvédet, akinek letartóztatását a bíróság el is rendelte. Csakhamar az is kiderült, hogy nem ez Vig Mór egyetlen ügye: a férfi egy körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban. Legutóbb pedig a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető Vig Mórhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve.

Vig Dávid, a Soros-hálózat embere

Azt is fontos megjegyezni, hogy Vig Mór nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Vig Dávid régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. Tevékenységét civil érdekképviseletnek álcázza, de valójában ellenzéki politikai szereplőként lép fel, a közösségi oldalán hemzsegnek a magyar kormányzat politikáját támadó provokatív bejegyzések.