Mit tehet a vasút a fenntarthatóbb turizmusért?

forrás: Prím Online, 2024. április 14. 10:24

A MÁV-START szervezésében rendezték meg az Európai Vasúti és Pályahálózat-működtetők Közössége (CER) CEO Coalition idei rendezvényt, amely a tagvállalati vezetők közös munkájának legfőbb eseménye. 

A fenntarthatóság és a turizmus kapcsolatáról Hegyi Zsolt, a MÁV-START szolgáltatásfejlesztési- és értékesítési vezérigazgató-helyettese tartott előadást. Beszédében a fenntartható és zöld vasúti közlekedés környezetvédelmi előnyeit hangsúlyozta a vasútnál kilencszer szennyezőbb repüléssel szemben. Emellett a MÁV-START által fejlesztett StartEurópa nemzetközi jegyrendszer és a szintén saját üzemeltetésű Adria IC példáját is említve kiemelte, hogy hálókocsikkal és fekvőhelyes kocsikkal az 1000-1500 kilométeres körzetben történő vasúti utazás is nyereségessé válhat.

 

A fenntarthatóság, különösen az idegenforgalomban és az utazásban, az elmúlt években egyre fontosabb témává vált. Az emberek sokkal tudatosabbá váltak saját karbonlábnyomukkal kapcsolatban, egyre többek számára lett fontos fenntarthatónak lenni. A pandémia is megtanított minket arra, hogy tudatosabban figyeljünk a természetre és a környezetünkre.

 

A magyarországi vasúti személyszállítás jelentősen egyszerűbbé és könnyebben használhatóvá vált a márciusi tarifareformunkkal, az ország- és vármegye bérletek bevezetésével, a továbbfejlesztett, a Volánbusz és a MÁV-START járatai között még több és kényelmesebb átszállási kapcsolatot biztosító menetrenddel, amely lehetővé teszi a gyorsabb utazást a közösségi közlekedéssel. Míg a nemzetközi vasúti közlekedésben még mindig sok a hiányzó kapcsolat, egyes esetekben a határon átnyúló közlekedés még mindig nehézkes. Az eltérő infrastruktúra, szakpolitikák és közlekedési stratégiák miatt a nemzetközi vasúti közlekedés javítása kihívást jelent. Van néhány jó példa a jelenleg előttünk álló problémák ellensúlyozására, például a Budapest-Bécs-München között közlekedő railjet vagy a Budapest-Pozsony-Prága között közlekedő Metropolitan EuroCity járatok.

 

 

 

Hegyi Zsolt, a MÁV-START Zrt. szolgáltatásfejlesztési- és értékesítési vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Az éjszakai vonatok alapvető szerepet játszanak a nemzetközi városi turizmus erősítésében Európában, az utasok száma évről évre jelentősen nő. A MÁV-START által a nyári szezonban Budapest és Split között üzemeltetett Adria IC például évről évre fejlődik, egyre többen választják ezt a vonalat nyaralásukhoz, tavaly már több mint 13 ezren. A nagysebességű hálókocsikkal és fekvőhelyes kocsikkal az 1000-1500 kilométeres körzetben történő vasúti utazás is nyereségessé válhat.”

 

A vonatjegyek foglalása és megvásárlása, valamint az ezzel való utazás nemzeti szinten egyre könnyebbé vált az elmúlt években. Például a Deutschlandticket, a Klimaticket vagy a szintén rendkívül népszerű magyar országbérlet és az új Magyarország24 napijegy lehetővé teszi, hogy az utasok egy egész országot beutazhassanak különböző közlekedési módokkal, versenyképes áron. Ezek jó példák a vasút és a turizmus összekapcsolására, valamint a különböző utazási módok integrálására irányuló kampányokra.

 

A jegyértékesítés digitalizálásának fokozására is szükség van, hogy lépést tudjunk tartani a korszerű technológia és a modern utasok igényeivel. Ezt a célt szolgálja a Magyar Innováció díjas fejlesztésünk, a StartEurópa jegyrendszer is, mely online kínál nemzetközi vasúti jegyeket a jegy.mav.hu oldalon. A dinamikus árképzés és az útvonaltervezés egyszerűsítése szintén fontos, és az utazás lefoglalásakor egyre többen veszik figyelembe az utazásuk éghajlatra gyakorolt hatását. A kiválasztott utazás klímára gyakorolt hatásáról szóló tájékoztatást be kellene építeni a foglalási oldalakba, segítve az embereket a tudatosabb döntéshozatalban.

 

Merre tart Európa?

 

A nemzetközi turizmusban a vasúton történő utazás aránya 2016-hoz képest várhatóan megduplázódik, és ez a növekedés főként Európából származik. A vasúti ágazat kibocsátása kilencszer alacsonyabb, mint a légi közlekedésé, ezért az európai Green Deal céljainak elérésében a vasútnak a megoldás részének kell lennie. A vasút fenntartható közlekedési mód, és a vasúti ágazat is arra törekszik, hogy zöldebbé váljon. Így a CER és az UIC fenntarthatósági stratégiájával összhangban a magyar vasúttársaság is úgy döntött, hogy 2050-re klímasemlegessé válik.

 

Mindeközben a Turisztikai Világszervezet és a Nemzetközi Közlekedési Fórum tanulmánya szerint 2030-ra a légi közlekedés várhatóan továbbra is kulcsszerepet játszik majd a nemzetközi turizmusban, tekintettel a gyorsan áthidalható nagy távolságokra. Ez azonban azt eredményezi, hogy a turizmus az egyik legpazarlóbb és legszennyezőbb ágazat.

 

Mivel Európa a nemzetközi turisztikai utazások legnagyobb kiindulási helye és legnagyobb célpontja is, és egyúttal a nemzetközi forgalom jelentős átszállási, átrakodási csomópontja, Európa marad a nemzetközi turizmus legnagyobb szén-dioxid kibocsátója: a 2016-os 175 millió tonna CO2-kibocsátás 2030-ra 255 millió tonnára nőhet, amely 25 százalékos növekedést jelent.

 

Ennek elkerülése érdekében Európának fontos, kiterjedt, megbízható és gyors eljutást biztosító vasúti hálózatra van szüksége, amely jobb összeköttetést teremt a turisztikai célpontok között, és a turistáknak jobb mobilitást biztosít országaink között. A vasúti szolgáltatások használatának ösztönzése és növelése érdekében elengedhetetlen mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány fejlesztése. A vasútnak számos előnye mellett hátrányai is vannak. Az egyik legnagyobb hátránya, hogy sok helyen nem alkalmas háztól-házig történő szállításra. Erre is megoldást jelenthet a vasúti és buszjáratok integrációja, amely megoldaná a sok turisztikai célpontot érintő utolsó kilométerek problémáját is.

 

Képek: mavcsoport.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52