szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány kedvenc producere, Lajos Tamás és a Koltai Lajos által jegyzett film a második hétvége után 65 ezer mozinézőnél tart.

Összesen eddig 131 millió forintos bevételt generált a 2,4 milliárd forint állami támogatásból készült Semmelweis, és a második hétvége nézőszámával együtt már több mint 65 ezren ültek be rá. Ezzel a Vecsei H. Miklós, Nagy Katica és Gálffi László főszereplésével készült film kifejezetten jól teljesít, igaz, még nem szárnyallta túl az ősz nagy magyarfilmes dobását, a Magyarázat mindenrét.

Reisz Gábor, nulla állami pénzből készült független filmje ugyanis a Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint 76 ezer nézőnél jár jelenleg, viszont az is látható, hogy a Lajos Tamás és Koltai Lajos által jegyzett Semmelweis gyorsabb tempóban gyűjti a nézőket: a Magyarázat mindenre a bemutató utáni negyedik hétvégén járt 55 ezer nézőnél, ezt a számot a magyar orvos drámájáról szóló alkotás jóval gyorsabban érte el.

A Semmelweisről szóló kritikánkban megírtuk, hogy a színészi alakítások kiválóak ugyan, viszont ez is csak egy kurzusfilm lett, nem túl bonyolult megfejtéssel Semmelweis Ignác életéről. "Egy családbarát kormány nem is találhat nagyobb hőst magának – a furfangos Hadikon innen, a Gyurcsány ármánykodását lebuktató újságírón és a liberálisokat megleckéztető Antall Józsefen túl – az anyák megmentőjénél" - írtuk, és hozzátettük: "Arra külön figyelt Koltai és Lajos Tamás, hogy az olyan zavaró részleteket ne boncolgassa a film, hogy a doktornak nemcsak az ellenséges Bécsben (elvégre 1847-ben vagyunk a film által tárgyalt események idején), hanem utána Pesten sem volt épp kikövezett útja, rövid élete végén pedig teljesen bekattant, és a döblingi elmegyógyintézetben, 47 évesen – valószínűleg – az ápolók agyonverték. Koltai filmje Semmelweis világraszóló felfedezésével, a doktor igazságának elismerésével végződik, ami után hajóra ül, és elindul végre haza, Magyarországra. Ami ezután történt vele, az csak a végefőcím előtt kivetített három mondatból derül ki."

Az anyák megmentője, a kurzusfilmek legjobbika: megnéztük a Semmelweist

A magyar hősökről szóló, államilag busásan támogatott filmek sorozatából, nem túl bonyolult üzenettel, de legalább kiváló színészi alakításokkal és pazar látványvilágával kiemelkedik Koltai Lajos filmje.