Dr. Gyarmati Andrea blogol: mit tegyünk, ha fáj a baba pocakja?

A kólika (görcsös hasi fájdalom, hascsikarás) a statisztika szerint a pici babák 20-40 százalékát érinti. Ez persze nem vigasz, ha éppen a mienk ordibál, hogy száz gyerek közül akár negyven is ugyanígy tesz. Az egyes gyerek esetében hitem szerint mindig minden vagy 100 százalék, vagy 0 százalék.

Természetesen kellenek a statisztikák a miheztartás végett, de ha bajban vagy, és panaszkodik a babád, nem érdekel, és joggal nem érdekel az összes többi panaszos.

Szóval a babák 20-40 százaléka háromhetes és négy hónapos kor között érintett lehet ebből a szempontból.

A csecsemőkori hasfájás nem betegség, hanem egy állapot, ami egészséges kisbabákat érint. A helyzet azonban akár heteken keresztül is kétségbeejtő lehet, mivel a baba sokat sír, panaszkodik. A szülők, kezdők lévén, nagyobb bajt gyanítanak a meglévőnél, de még egy kevésbé aggódó, mondhatni nyugodt anyukát, apukát is kikészíthet az a tény, hogy a gyerek sír, és nem találnak megoldást a panaszaira.

Tény, egy ilyen pici baba nem sír rosszaságból, vagy előre megfontolt szándékból azért, hogy valami célt elérjen. Szerintem ugyan az ilyen célirányos sírásoknak is mindig van magyarázatuk, és azt sem nevezném rosszaságnak.

Most és itt lássuk a hasfájás diagnózisát, és megszüntetésének, mérséklésének, megoldásának lehetőségeit.

Gyanús, hogy a sírás oka a kólika:

• ha a csecsemő fiatalabb öt hónaposnál,
• ha naponta több mint három órán át sír,
• ha a sírás általában táplálás után jelentkezik,
• ha ez legalább heti három alkalommal előfordul,
• ha a panaszok háromhetes korban indulnak, és más magyarázatot, okot nem találunk a sírás hátterében.

Hivatalosan mindezt Wassel-féle hármas szabálynak hívják: háromhetes kortól, hetente legalább háromszor, naponta több mint három órán át.

A babakori hasfájásnak a mai napig sem tudjuk pontosan megállapítani az okát, mely többféle lehet. Sajnos, miképpen sokszor, ha nem tudnak biztosan valamit, számtalan elmélet lát napvilágot. Se szeri, se száma a jobbnál jobb javaslatoknak, amelyek közül a zöme nem állja ki a gyakorlat próbáját.

Nézzük a lehetséges okokat:

Anyai okok: talán valami olyat eszel, ami nem tetszik a babának. Vezess étkezési naplót, könnyebb kideríteni, mi okozza a galibát (én a magam részéről kevésbé hiszek abban, hogy ez lenne a hasgörcsök oka).

Babaokok:

Éretlen és/vagy érzékeny emésztőrendszer.

Átmeneti laktázenzim-hiány. Az átmeneti azt jelenti, hogy nem végleges, és még úgy is mondjuk, relatív (ez a kereslet-kínálat közti különbséget jelenti). Vagyis a baba emésztőrendszere nem termel kellő mennyiségű laktázenzimet a tejcukor emésztéséhez.

Fokozott levegőnyelés a táplálás során: ezen nincs sok magyaráznivaló. A baba éhes, és mohón eszik. Pici még, nem tudja jól szabályozni a dolgokat. Néhány hét alatt ügyesedik, anyukája is gyakorlottabb lesz, és kialakul az a fantasztikus összhang, amitől a dolgok megfelelően működhetnek. Nem kerül levegő az emésztőrendszerbe, csendesednek a hasi görcsök. Némelyik kicsi baba valahogy ügyesebb, és rögtön az elején jól csinál mindent. Ez nem intelligencia kérdése természetesen, arról lehet szó, hogy van olyan, akinél valamiért rendezettebbek az izommozgások már a megszületés pillanatában.

Az is lehet, belőlük lesznek majd egyszer a sikeres sportolók, bár ennek semmilyen tudományos alapja nincs, valószínűleg csupán én gondolom így. Annyit azért érdemes megemlíteni, tényleg vannak olyan babák, akiknél feltűnően harmonikus a testi fejlődés. Kifejezetten szépen mozognak, és erőlködés nélkül sajátítják el az új mozgásformákat.

Térjünk azonban vissza a hasgörcsökre, hiszen most éppen erről van szó.

Ok lehet még a tankönyvek, az irodalom szerint a kisbaba idegrendszeri éretlensége is. Sokat lehetne beszélni a különböző típusú babákról, most azonban a következő a lényeg. Némelyik babácska úgy tűnik, nehezebben alkalmazkodik. Olyan, mintha nem szeretne itt lenni. Az új dolgok, arcok, hangok megzavarják. Ez elég jellegzetes vonás. Később is, az esetek döntő többségében szeretik az ismertet, a megszokottat, és míg a kis kalandvágyó folyton új izgalmak után néz, addig a stabilka nem bírja, ha ki kell zökkennie. Gondoljunk csak bele, felnőttek között is bizonyára ismersz te is olyat, aki egyik vagy másikféleképpen viszonyul a dolgokhoz.

A lényeg, hogy mindez időleges, a kategóriák tehát nem véglegesek.

Azt se hidd el, amit én mondok, mert minden új jövevény, minden újszülött, a tied, az enyém a lehetőségek végtelen variációjával jön a világra. Aki hasfájós, lehet, hogy sose fog fájni később a hasa, bármit egyen is, és az elején érzékeny idegrendszerűnek gondolt babák később igazi jó csapatemberekké válhatnak.

Van még egy nagyon fontos dolog, amit érdemes megjegyezni. Ha mi, felnőttek nem ismerjük a mértéket, előfordul egy túlzott evés-ivás után, hogy majd szétdurran a hasunk, és igazán rosszul tudjuk érezni magunkat. Így van ez a pici babáknál is.

Ott állsz tehetetlenül, és segíteni szeretnél. És rettentő bénának érzed magad, mert megpróbálsz mindent, amit olvastál, hallottál és tanácsolnak, de a te kisbabád nem úgy működik, mint az a leírásokban szerepel. Ordít, piros a fejecskéje, és ha olyan vagy, mint én, egészen biztosan úgy érzed: csak az lehet, hogy te csinálsz valamit rosszul, mert bizonyára mindenki más könnyedén megoldaná ezt a kétségbeejtő helyzetet.

Mik is a lehetőségeid? Hogyan lehet ezt a helyzetet, a hasfájást ésszerűen „orvosolni”?

Nézzük a technikai módszereket:

Először is el kell dönteni (méréssel a legegyszerűbb), nem arról van-e szó, amit már említettem, hogy kisbabád egyszerűen túleszi magát. Hogy mikor, mennyit kell enni egy babának, csupán tájékoztató adatok. Arra jók, hogy körülbelül tudd, mennyi az annyi.

A jelzés: a baba szépen hízik, viszonylag rendszeresen kakil (bár itt is vannak nagy eltérések, ami még mind belefér az úgynevezett normálisba), jókedvű. Ha nagyon nyűglődik, és bőven több a lemért próbaetetések mennyisége a megjelöltnél (testsúlykilogrammonként általában 150 ml/kg a 24 órás adag), ebből úgy jön ki az egyszeri mennyiség, hogy a testsúlyt 150-nel megszorzod, majd osztod a napi étkezések számával, ami 7-8, vagy akár 10 is az elején.

Mindez csupán az első hónapok adata, és nem törvény. De amennyiben 60-70 grammra jön ki az egyszeri adag, és babád rendszeresen 100 grammot vagy afölött eszik, lehet, csupán túlevésről van szó. Ez látszólag egyszerű mindaddig, amíg el nem kezd azon méltatlankodni, hogy hamarabb befejezteted vele az étkezést.

Kőszívűnek kell lenni, hogy megszakítsd az étkezést, de ez az „érted haragszom, nem ellened” esete, a baba érdekében neked kell határt szabnod és azt mondanod: szívem, most megállunk, hogy ne fájjon a pocakod. Lesz még ilyen sokszor közös életetek során, amikor szigorúnak kell lenned vele.

A másik, és akkor még mindig nem a beadható dolgokról (gyógyszerek, csodaszerek) beszélünk, bizonyos fektetések és technikák, amivel megkönnyíthetjük a lenyelt levegő távozását. Stabil jobb oldalra fektetés, természetesen megtámasztva a kisbabát. A gyomor alakja miatt ez a fekvés könnyebbé teszi a légbuborékok kijövetelét. A gyomor olyan, mint egy zsák egy nagy kanyarulattal, ezt lehet ellensúlyozni a jobb oldali fektetéssel.

Van olyan kisbaba, akinek enyhülnek a fájdalmai, és nyugalmat lel, ha simogatjuk a pocakját az óramutató járásának megfelelően. Ha mindezt meleg vízbe téve a babát, esetleg a zuhanyrózsával csináljuk, az még jobb szokott lenni.

A hason vagy háton fektetés is örökzöld téma. Van, aki nem szeret háton feküdni, olyan, mint egy hanyatt lökött bogár, addig méltatlankodik és kalimpál, amíg a szülők rá nem jönnek, ez nem a megfelelő testhelyzet. Én még azt is gondolom, hanyatt fekve, ha esetleg bukik, szépen félre is tud nyelni. A hason fekvés jó lehet a hasfájásnál, mivel kisbabánk tud úgy ficeregni, hogy a kellemetlenségek csökkenjenek, de ha túlette magát, akkor ez sem működik.

Gondolj csak bele: jól beebédeltél, szeretnél a hasadon feküdni? Kötve hiszem. Na, ezzel a baba sincs másképpen.

Azt olvastam, van egy csodatevő testhelyzet – az ún. kólikás tartás –, ami a legtöbb csecsemőn segít. Leírom ide, hátha ez a megoldás számotokra. Fektesd hason az alkarodra a babát, úgy, hogy a pofija a könyökhajlatodnál, a pocakja, pelenkája a tenyereden helyezkedjen el. Lóg, mint egy kis lajhár. Keze-lába elernyed. És ellazul maga is. Megnyugszik. Talán épp ott nyomja a karod a pocakját, ahol kell, talán a tested közelsége a biztonság, hogy meg van támasztva, nem tudom. Okos tudósok majd megtalálják a magyarázatot. Lehet, hogy ez valami ősi dolog, amiről nem tudunk, még abból a korszakból, amikor nem várták el egy újszülöttől, hogy szép csendesen, egyedül töltse az idejét a rácsos ágyban.

Vissza az alaptémához. A baba békésen csücsül a mama hasában, élvezve a közös lét minden örömét és kényelmét. Aztán a hely elkezd szűkké válni, kényelmetlen lesz. A természet is teszi a magáét, beindulnak a fájások, eljön a születés időpontja. Kinőtte a lakást, el kell hagynia ezt a helyet. Rettenetes szorítás, préshatás alá kerül. A méhösszehúzódások ritmusa, üteme, a fájások, melyek mindkét érintettnek fájnak (csak a kisbaba nem jajveszékel), és a saját ereje világra segítik a kis jövevényt.

És hová lett az édenkert, az a finom meleg és biztonságos hely, ahol eddig voltam, ahol a mamám szívdobbanása adta a ritmust az élethez. Felöltöztetnek, és elszakítanak a mamámtól. És még feküdjek is szépen nyugodtan, és maradjak csendben. Hogy is ne, amikor annyi sérelem ért.

Bezzeg a kismajom, az szerencsésebb, annak szőrös a mamija, lehet rácsimpaszkodni, és akkor lemászni a hátáról és eszegetni, amikor tetszik. Én meg csak 3 óránként kapok, akkor aztán jól teleeszem magam, nehogy éhen haljak… és így tovább és így tovább. Akár mesének is vélheted, amit leírtam… bár szerintem van benne igazság.

Szóval evés, túletetés, levegőnyelés, és akkor itt van egy újabb javaslat: a büfiztetés és köre.

Hogy hol, mikor hangzott el, nem emlékszem: egy kisbabának háromszor kell büfiznie evés után. Valahol biztosan elhangzott, mert a bűvös hármas szám hosszú hetekig megkeserítette az életünket. Ha három, akkor három. Így hangzott a kívánalom, amit persze az én Mócikám bizonyára nem hallott, és kettőnél többet az Istennek sem volt hajlandó büfizni. Én meg, mivel egész életemben azt gondoltam, szófogadónak kell lennem, erőltettem a harmadikat. Nem jött se így, se úgy, sehogyan.

Van néhány jó tanács, amit érdemes kipróbálni. Kicsit függőlegesen mozgatni a babát, mint az óra ingáját. A gyomortájékot a válladhoz igazítva finoman ütögetni a hátát, a jobb oldali fektetést (erről már volt szó). Mindezek lehet, hogy segítenek abban, hogy egy-egy elakadt, és épp ezért panaszt okozó levegőbuborék kiszabaduljon. De ne csinálj belőle nagyobb ügyet, mint kell. Ha nem nyel a babád levegőt, ha nem mohó evés közben, nincs minek kijönnie. Ilyen egyszerű ez.

Végezetül foglaljuk össze a hasfájás körüli teendőket:

• Nem a te kisbabád az egyetlen ezzel a panasszal.
• Ne ess kétségbe, nem csinálsz semmit sem rosszul.
• Figyeld meg, mit tesz a baba.
• Ha mindaz, amit észlelsz, megfelel a hascsikarás leírásainak (sírás, legalább heti háromszor legalább három órán át ordít szegény, rángatja a lábát), kezdd el tornáztatni.
• Masszírozd a pocakját (az óramutató járásának megfelelően).
• Tedd be a kádba, meleg vízbe, vagy tegyél meleg törülközőt (vigyázz, nehogy megégesd a bőrét) a fájó részre.
• Lajhártartás, fektetések, büfiztetés.
• Beszélj nyugodt hangon a babához. Mondd el neki, mi történik. Tudom, a szavakat nem érti meg, de hogy, hogy nem, az információ átmegy. A babák oly csodálatosak, még azt is értik, amit mi felnőttek már sajnos nem.

És ha végképp nem jutsz előre, ne félj felhívni orvosotokat.

Dr. Gyarmati Andrea további érdekes és izgalmas, olykor szívbe markoló történeteit ITT tudod elolvasni >>>