Most jött a hír Marics Petiről: elképesztő dolgok váltják egymást az életében
A zenészt is megkísértette már a szerencse.
Marics Peti napokon belül látható lesz a Zsákbamacska műsorvezetőjeként Pető Brúnó oldalán. Ennek apropóján nyilatkozott a Borsnak, hogy hányadán áll a szerencsével.
Ez nagyon kínos: Marics Peti otthagyta randipartnerét
Az énekes odáig van a fociért, és ha a sors úgy hozza, akkor előszeretettel fogad a kedvenc csapataira is. Bevallotta, hogy tavaly is kicsúszott a kezéből félmillió forint, mikor az AS Roma és a Sevilla Budapesten játszotta az Európa-liga döntőjét.
Az énekes arról nyilatkozott, hogy mi volt a legnagyobb tét, amit felrakott, és mi volt a legnagyobb nyereménye.
Mi volt a legnagyobb tét, amivel játszottam eddig? Hát, volt már ilyen 5 kiló körül...
– Tudom, az sok, de ez akkor volt, amikor az AS Roma itt játszotta az Európa-ligának a döntőjét. Úgy voltam vele, hogy ilyen nem fog sűrűn előfordulni, hogy a kedvenc csapatom Budapesten játszik, ráadásul egy ilyen meccsen, szóval akár a házat is feltettem volna rá. De jó, hogy nem tettem, mert az a mix elcsúszott...
– árulta el a Peti, aki felidézte azokat az időket is, mikor rendszeresen fogadott a kedvenc csapataira. Akkoriban nem volt saját keresete, de a zsebpénzét gyakran feláldozta egy-egy nagyobb nyeremény reményében.
– A legnagyobb nyereményem az körülbelül 250 ezer forint lehetett. Én sosem voltam olyan csávó, aki milliókat eljátszik. Régen, amikor nem volt pénzem, akkor ugyebár azt kockáztattam, hogy marad-e valami, vagy nem... Akkor alkalmi munkákból kerestem meg a kis zsebpénzemet, és előfordult, hogy a végén egy fillérem nem maradt – zárta mondandóját Marics, aki úgy érzi, hogy a szerencse mindig mellette van.
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan tragédia: hajnalban elhunyt Soponyai Géza, Tunyogi Bernadett férje
Nagyon sokat küzdött érte: csak egy számmal tudatta Vajna Timi, mekkora a boldogság
Ötéves lett Archie, Harry és Meghan fiacskája! Csodaszép fotók!
Most jött a megrázó hír Károly királyról, ezt senki nem gondolta
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl