Hol karácsonyozhatnak azok, akiknek még fedél sincs a fejük felett?

GettyImages-459266201
2023.12.12. 11:44
A karácsony a szeretet ünnepe – hangzik el oly gyakran. De vajon mindannyian értjük ezeket a szavakat? Mi vár ebben az időszakban azokra, akiknek még fedél sincs a fejük felett? A karitatív szervezetek mindent megtesznek azért, hogy a hajléktalanok számára is szép legyen az ünnep, de ne feledjük: az elesett, megtört embereken bárki segíthet, sokszor egy beszélgetés is hatalmas ajándék lehet.

Az Index a közelmúltban részletesen foglalkozott azzal, hogy felkészült-e a hazai hajléktalanellátás a télre, a leghidegebb évszakban ugyanis hagyományosan többen szorulnak segítségre. Különösen sok dolga akad a humanitárius szervezeteknek az ünnepek közeledtével, az önkéntesek mindent megtesznek azért, hogy a karácsony azok számára is örömteli legyen, akik rendkívül magányosak, reményvesztettek.

A lapunk által megkérdezett szolgálatok kivétel nélkül arra figyelmeztettek: ebben az időszakban a lakosság is szívesebben segít másokon, sok helyen még most is várják az adományokat, nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy egy-egy kedves gesztus, egy jó szó, egy mosoly a tárgyaknál is sokkal többet érhet.

Szentmisére és gyónni is várják a hajléktalanokat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat már hetekkel ezelőtt megkezdte a készülődést az ünnepi időszakra a hajléktalan embereket ellátó intézményeiben. Igyekeznek olyan akciókat, programokat szervezni, amelyek a bentlakó vagy a szervezettel rendszeres kapcsolatban állókat a leginkább segítik. Szentkereszty Tamás, a Miklós Utcai Integrált Hajléktalanellátó Központ vezetője megkeresésünkre arról beszélt: ennek megfelelően náluk is több körben lesz ünneplés.

Az első, december 21-ei eseményen elsősorban azokról gondoskodnak, akik az utcán élnek, vagy esetleg a nappali melegedőket veszik igénybe.

Ezen a napon két időpontban várjuk az érdeklődőket, akiknek imádsággal, műsorral és bőséges ebéddel készülünk

– árulta el Szentkereszty Tamás. Hozzátéve, hogy a hajléktalan emberek a programokba sokszor nemcsak nézőként, hanem előadóként is bekapcsolódnak, ki színjátszó, ki szónoki tehetségét csillogtatja meg ebben az időszakban.

A másik, december 24-i esemény inkább azoknak szól, akik életvitelszerűen a szállásokon élnek, nekik a közös karácsonyfa-díszítésre is lehetőség nyílik, de az önkéntesek bőséges vacsorával, ajándékokkal is készülnek a rászorulóknak. Ajándék lehet egy pár zokni, egy kulacs vagy akár egy tábla csokoládé is, de a szeretetszolgálat munkatársai szerint a tárgyi ajándékoknál valójában sokkal fontosabbak az emberi találkozások, és hogy mi történik odabent.

Az önkéntesek és a munkatársak vallják: értenünk és éreznünk kell, hogy a legnagyobb lehetőséget az ember számára a másik ember jelenti. A közösen megélt pillanatok, az együtt elmondott imák, a közös étkezések lehetőséget adnak a kapcsolódásra, ezért az adventben és karácsonykor olyan programokat szerveznek, melyek lehetőséget adnak a rászoruló embereknek közösségben megélni a hitüket. Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke minden karácsonykor, szenteste egy hajléktalanszállón mutat be szentmisét, és együtt ünnepel a hajléktalan emberekkel.

Emellett december 13-án is lesz egy szentmise, ahol a gyónásra is lehetőséget biztosítanak.

Járókelőként is érdemes szem előtt tartani, hogy a többségében megtört, rendkívül magányos embereknek sokszor többet ér a beszélgetés, mint egy odavetett kétszáz forintos. Az ünnepek közeledtével arra biztatnék mindenkit, merjen kapcsolódni

– hangsúlyozta a szeretetszolgálat munkatársa.

A Máltai Szeretetszolgálat vidéken is különös odafigyeléssel gondoskodik a magányos, idős és hajléktalan emberekről. Többek között Esztergomban minden évben megrendezik december 24-én a magányosok karácsonyát, amikor ünnepi ebédre hívják az egyedül élő idős embereket és a Gondviselés Háza hajléktalanszállóra járó rászorulókat. Kecskeméten szintén ebédre várják a rászorulókat, valamint a munkatársak által készített ünnepi fogásokat az utcai gondozószolgálat és számos önkéntes szállítja ki az otthonukban egyedül maradt időseknek és az utcán élő hajléktalan embereknek.

A rászorulóknak egy vers vagy egy dal is ajándék lehet 

A főváros legnagyobb, hajléktalan embereket ellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) is már nagy erőkkel készül az ünnepekre.

Az adventi időszak – ahogy a családokban általában – nálunk is a hangolódásról szól: az épületeket közösen díszítik fel a szállók lakói és munkatársai. Legtöbbször a díszeket is maguk készítik kézműves-foglalkozások keretében, ami egyúttal remek alkalom arra, hogy az együtt élők jobban megismerjék egymást, társaságra találjanak egymásban

– mesélte lapunknak a szervezet, amely konzervet, tisztálkodási szereket, édességet és kávét is tartalmazó csomagokkal is kedveskedik a hajléktalan embereknek.

Az egyes intézmények itt is a saját lehetőségeiknek és az adott ügyfélkör igényeinek megfelelően szerveznek programokat. Van, ahol közösen sütnek-főznek az otthoni ízeket idéző házias fogásokat, máshol versekből, dalokból álló műsorral ajándékozzák meg egymást.

Karácsonykor különösen intenzíven élhetjük meg az érzéseinket is: az örömöt is és a szomorúságot is. Az ünnep a veszteségeket átélt hajléktalan emberek számára nehéz is lehet, rossz emlékeket, fájó érzéseket is előhívhat. Munkatársaink ezért ezekben a napokban különösen odafigyelnek a támogatásra, vigasztalásra szoruló emberekre

– emelte ki a szervezet.

A BMSZKI átmeneti szállásai, munkásszállásai és családos szálláshelyei gyakorlatilag telt házzal várják a karácsonyt, az éjjeli menedékhelyeket is egyre több ember veszi igénybe. A tartalékaik elfogytak, éjjeli menedékhelyeiken, lábadozóikban nagy szükség van – elsősorban az alábbi, férfi- – ruhaneműre:

  • nadrág (melegítő nadrág), póló, pulóver, kardigán, átmeneti kabát, kesztyű, sapka, sál, cipő, papucs, alsónemű: hálóing, pizsama, köntös, alsónadrág, bugyi, zokni, harisnya (lehetőleg korábban nem viselt).

Annak érdekében, hogy adni is és kapni is öröm legyen, a szervezet az alábbiakra hívta fel a figyelmet:

  • Kényelmes, mosógépben vagy kézzel mosható ruhaneműket tudnak csak fogadni.
  • A kizárólag vegyileg tisztítható nadrágoknak, zakóknak vagy a vasalást igénylő ingeknek nem tudják hasznát venni.
  • Intézményeinkben nincs lehetőség az adományok mosására, sem az esetlegesen szakadt, gomb nélküli ruhák javítására. Ezért az jelent segítséget, ha tiszta, azonnal viselhető ruhaneműk érkeznek.

A ruhaadományokat az alábbi helyszíneken fogadják:

  • Könyves Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő, Cím: 1087 Budapest, Könyves K. krt. 84., 06-1-333-11-94, mindennap 9–17.00 óra között
  • Előd utcai Éjjeli Menedékhely, cím: 1105 Budapest, Előd utca 9., telefonszám: 06-1-522-28-48, mindennap 24 órában
  • Kőbányai Éjjeli Menedékhely, cím: 1087 Budapest, Kőbányai út 22., Telefonszám: 06-1-323-33-05, mindennap 24 órában

Az ünnepek alatt felerősödik az egyedüllét érzése

A Magyar Vöröskereszt által fenntartott hajléktalanellátó és szociális intézmények többsége szintén nyitva tart az ünnep alatt. Fontos tudni, hogy ügyelet az ország minden vármegyéjében van, így amennyiben egy-egy nappali melegedő nem nyit ki a három nap alatt, a rászorulóknak akkor is van hova fordulni, a diszpécserszolgálatok rendelkezésre állnak.

Az egyes szervezetek önállóan, a saját büdzséjük és az esetleges önkormányzati, vállalati és lakossági támogatások függvényében dönthetnek arról, milyen pluszszolgáltatásokat biztosítanak az ünnep alatt hozzájuk forduló kliensek számára.

Általánosságban elmondható, hogy az intézmények igyekeznek valamiféle pluszt biztosítani az ellátottak számára az ünnepre készülve, illetve az ünnep alatt is: élelmiszercsomagokat, többszöri melegétel-osztást szerveznek, a közösségi helyiségeket igyekeznek az alkalomnak megfelelően feldíszíteni. Emellett ilyenkor a lakosság részéről is fokozott aktivitás tapasztalható, Nagykanizsán például lakosok sora jelentkezett, hogy pluszsüteményt hozna a rászorulók számára.

A Magyar Vöröskereszt által fenntartott intézmények jellemzően december 24-én, szenteste ünnepi programokat szerveznek. A legtöbb helyszínen műsor, közös meleg étkezés és amennyiben egy nagylelkű adományozó lehetővé teszi, ajándékok átadására is lehetőség nyílik. A Magyar Vöröskereszt munkatársai mindent megtesznek, hogy minél teljesebb ünnepi élményt teremthessenek. Tisztában vannak vele, hogy a törődésük különösen fontos ezeken a napokon, 

a hajléktalan emberekben felerősödik az egyedüllét érzése, a családi kapcsolatok hiánya miatti szomorúság. 

A munkába az önkéntesek mellett mások is bekapcsolódnak, a vállalati és lakossági felajánlásoknak, települési, valamint országos adománygyűjtő akcióknak köszönhetően felhalmozódott élelmiszerekből és tisztálkodási szerekből álló csomagokat, termékeket kapnak az intézmények lakói, ellátottjai.

A Magyar Vöröskereszt megkeresésünkre arra figyelmeztetett: leginkább olyan élelmiszerekre van szükségük, amelyeknek a tápanyagértéke is magas, nem csak a kalóriatartalma. Ezek az ételek segítenek ugyanis felerősíteni a támogatottak immunrendszerét, akik így ellenállóbbá válhatnak a hideg időszakban.

„Az ünnep időszakában sok plusz szakmai önkéntes munka is zajlik, egy szakrendelő orvosai például a szaktudásukat ajánlották fel. Ilyenkor mindig megemelkedik a lakosság bevonása is, érezhető az embereken, hogy ha tudnak, segítenek, amit a humanitárius szervezet örömmel fogad: az adományozás vagy segítségnyújtás legalább akkora élmény annak, aki tesz a másikért, mint akiért tettek” – hangsúlyozta a Magyar Vöröskereszt, mely abban bízik: többen kedvet kapnak majd a hosszú távú segítségnyújtáshoz is, miután megtapasztalták ennek előnyeit az év utolsó hónapjában.

Karácsonykor sem adják fel az utcai szolgálatok

Az Ökumenikus Segélyszervezet hajléktalanokat segítő intézményei az év minden napján nyitva vannak, így karácsonykor és újévkor is folyamatos az ellátás. Az adventi-karácsonyi időszakban több esemény van, ahol az alapellátáson túl ünnepi programokat szerveznek a rászorulóknak.

A csepeli nappali melegedőbe meghosszabbított nyitvatartással fogadják a hajléktalanokat. Az intézményben közös fadíszítés, beszélgetés, filmezés is lesz, de a rászorulók arra is lehetőséget kapnak, hogy felhívják távolabb élő szeretteiket. Egy alkalommal birkapörkölt lesz az ünnepi menü, máskor egy evangélikus gyülekezet kedveskedik ajándékcsomagokkal és egy kis műsorral a nehéz körülmények között élők számára.

A csepeli melegedőt szívesen keresik fel az ellátottak az ünnepi időszakban is, mert vágynak a megszokott társaságra, a kialakult napi rutinra, amire ezekben a napokban még nagyobb szükségük van

– árulta el lapunknak a segélyszervezet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezi a fővárosi szeretetvendégséget Csepelen, amin bárki részt vehet. Fűtött sátorban magyaros, laktató ételekkel, karácsonyi zenei aláfestéssel és feldíszített karácsonyfával fogadják az önkéntesek és a munkatársak egész Budapestről a rászorulókat. A szeretetvendégséget idén december 17–22. között rendezik meg, hat napon át 11 órától várják az érdeklődőket, alkalmanként 1000 adag étellel.

A segélyszervezet a vidéki helyszínekről is tájékoztatást adott lapunknak. Mint írták: a debreceni szállón a rászorulók szintén egész évben rendes körülmények között tölthetik a nappalokat, az ünnep előtt a hajléktalanoknak istentisztelettel és ünnepi tartósélelmiszer-csomagokkal is kedveskednek. A fedél nélkül élők, illetve rászoruló családok számára kiosztásra kerülő, összesen mintegy 350-400 csomagban könnyen elkészíthető és tartós konzervételek is lesznek.

Karácsony három napján ünnepi melegétellel vendégelik meg az ellátottakat, leves, második fogás, desszert, saláta várja a rászorulókat. Átlagosan naponta 60-80 fő látogat el ilyenkor az intézménybe.

Emellett az utcai szolgálatban is jelen vannak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai, figyelnek a szabadban tartózkodókra, ha szükséges, be tudják őket vinni az éjjeli melegedőhelyre.

A segélyszervezet gyulai intézménye szintén egész évben, a nap 24 órájában nyitva áll a rászorulók előtt. Az alapszolgáltatások hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt igénybe vehetők. A gyulai hajléktalanszállón az ünnep a szokásosnál picit hamarabb kezdődik, már november elejétől ruha- és ételadománnyal segítik a helyiek és környékbeliek a rászorulókat. Az ünnepek előtti napokban szeretetvendégségen fogadja az intézmény azokat, akiknek nincs otthona, a közös reggelit az ellátottak és a munkatársak által felolvasott karácsonyi novellák, versek teszik meghitté. Természetesen lesz közös karácsonyfa-díszítés is, de egy helyi középiskolás kollégium diákjai műsorral is készülnek a rászorulóknak, akik december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-én ünnepi ebédre és ajándékcsomagra is számíthatnak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet rászorulókat segítő munkáját a 1353-as adományvonalon (500 forint egy hívás) és a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni.

(Borítókép: Hajléktalanok Berlinben 2013. december 24-én. Fotó: Carsten Koall / Getty Images)