Újabb fordulat: ez történt Karsai Dániel és Kósa Lajos mai találkozóján

2023. dec 12. 14:48
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Karsai Dánielt a kormánypártok részéről Kósa Lajos fogadta kedden / Fotó: Oláh Csaba/Ringier

Karsai Dánielt a kormánypártok részéről Kósa Lajos fogadta kedden / Fotó: Blikk

Kósa Lajos ma találkozott a Parlamentben Karsai Dániellel és sorstársaival, akikkel az életvégi döntés jogának kérdéséről beszélgettek.

Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, a halálos betegségben szenvedő, így ezért az életvégi döntéshez való jogáért harcoló Karsai Dániel az ATV műsorában jelentette be, hogy végül a kormánypártok részéről Kósa Lajos elfogadta a meghívását. A politikus azonban a nyilvános beszélgetés helyett először egy négyszemközti beszélgetést javasolt.

Karsai Dániel erre vonatkozóan akkor a műsorban azt mondta, annak ellenére, hogy nem tudja, hogy mi olyanról beszélgethetnének Kósával, ami nem tartozik a nyilvánosságra, végül elfogadja majd a találkozót ilyen keretek között is.

Karsai Dániel sorstársaival is leül beszélgetni Kósa Lajos

Karsai Dániel sorstársaival is leül beszélgetni Kósa Lajos

Pénteken egy új változással jelentkezett Karsai Dániel, ahogyan ő írta a „nagy találkozóval” kapcsolatban a saját Facebook-oldalán: végül nem csak ketten vesznek részt majd a beszélgetésen. Erre a találkozóra ma került sor.

Karsai Dániel szerint érdekes és jó beszélgetés zajlott köztük és Kósa Lajos között.

Nem meglepő módon a képviselő úr azt mondta, személyes meggyőződésből nem tudja támogatni ezt a dolgot, mert az élethez való jog mindennél fontosabb. Beszélgettünk arról, hogy mi az élet és Kósa Lajos egy szép definíciót mondott: „Élet az, amíg a szeretet és a lélek megvan” – idézte fel.

Karsai Dániel és sorstársai ma a Parlamentben jártak / Fotó: Blikk

Karsai Dániel és sorstársai ma a Parlamentben jártak / Fotó: Blikk

Karsai és sorstársai ezután arról értekeztek Kósával, hogy mi van akkor, ha ezeket már az ember nem tudja kifejezni.

Azt mondta, a népszavazás megtartását támogatja, ha minden szűrön átmegy a kérdés. Azt is mondta, hogy az ügyünkről szóló parlamenti vitanaptól nem zárkózik el

– fogalmazott az alkotmányjogász.

A Blikk kérdésére Karsai elárulta, Kósa arról nem beszélt, hogy mennyire egységesek a kormánypárti frakciók az aktív eutanázia tiltását illetően, ugyanakkor a fideszes politikus szerint mindannyian a saját meggyőződésüket, és nem pártálláspontot fognak mondani.

Karsai a találkozó során adott egy pólót Kósának, amit a jövőben sok eseményen szeretne viselni támogatóival együtt az alkotmányjogász.

„Az élet jog, nem kötelesség” – ez áll rajta, amire Kósa – Karsai beszámolója szerint – úgy reagált: „Az élet jog és kötelesség.”

Egy ilyen pólót kapott Kósa Lajos is / Fotó: Blikk

Egy ilyen pólót kapott Kósa Lajos is / Fotó: Blikk

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

karsai dániel

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

karsai dániel Kósa Lajos találkozás eutanázia