Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

forrás: Prím Online, 2024. május 1. 13:48

A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja.  A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.

„Szerettünk volna egy olyan hasznos és dinamikus eszközt létrehozni, ami a legjobb személyes élményt nyújtja, ahol a felhasználók beszélgetni tudnak, gyorsan megtalálják az összes őket érdeklő információt, és akár még kedvezményekben is részesülhetnek” – mesél az indulásról Melegh Csongor a NeerY alapítója. 

 

„Az elnevezés az angol „near” szóból ered, amellyel a közelben elérhető helyekre szerettünk volna utalni egy kis szójátékkal. Az asszisztens a nap 24 órájában a vendégek rendelkezésére áll, komplex kérdéseket is meg tud válaszolni, például arról, hogy rendelhető-e vegán menü. A vendég össze tudja hasonlítani a kiszállítási és a helyben fogyasztási árakat, böngészhet a vendégértékelések között, és azonnal foglalhat is, ha elégedett.”

 

Az új magyar fejlesztés hamarosan új funkcióval bővül, amelyre megkezdődött az előregisztráció, a feliratkozók számára személyre szabott kedvezmények válnak majd elérhetővé. 

 

 

Win-win megoldás

 

„A Covid után és az inflációs nyomás alatt kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a vendéglátóhelyek elsősorban a kiszállítási partnerek révén, önállóan nehezen tudnak online értékesíteni, a vendégek pedig nehezen jutnak naprakész információhoz, mert az éttermek eléggé elhanyagolják ezeket a felületeket” – teszi hozzá Melegh Csongor. „Az étteremvezetők nem digitális szakemberek, mi pedig egy kész megoldást kínálunk, amit beruházás és technikai tudás nélkül bármely vendéglátóhely 15 perc alatt el tud indítani” – hangsúlyozza a cég alapítója.

 

Minden 10 vendégből 9 általában online tájékozódik, mielőtt személyesen is felkeres egy éttermet. A közösségi oldalakon limitált a rendelkezésre álló információ, sokan telefonon próbálják elérni az adott helyet. A NeerY-vel azonban azonnali információhoz juthatnak, a kedvezmények révén pedig olcsóbban is tudnak fogyasztani, mintha más megoldást választottak volna. A rendszer az éttermeknek abban is segít, hogy megmutatja honnan, milyen oldalakról érkezik a vendég, hányszor járt az adott helyen, és milyen költségráfordítással sikerült őt bevonzani.  Az ezen keresztül érkező látogatások közül minden 5. foglalással végződik.  

 

 

Már több mint 20 étterem használja

 

A NeerY rövid idő alatt népszerűvé vált a vendéglátósok körében, a rendszerhez már 20 étterem csatlakozott, köztük a Digó Pizzázók, a Marischka étterem, az Elysé vagy a Mixát udvar. A fejlesztésre a Cápák között című műsorban is lecsaptak a befektetők, két Cápa is fantáziát látott a projektben és ajánlatot adott. Balogh Petyával már el is kezdődött az egyeztetés a közös munkáról.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52