szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök a kormánypártok határozati javaslata mellett érvel majd felszólalásában – nem lesz nehéz, mivel a szöveg is azt az indokot visszahangozza, amit Orbán Viktor is emleget, hogy ez “nem időszerű”.

A téli szünet előtti – a jelenlegi tervek szerint – utolsó ülését tartja az Országgyűlés szerdán, a napot pedig Orbán Viktor indítja, hiszen mint megírtuk, a miniszterelnök rögtön az első napirendi ponthoz szólal majd fel, és kifejti álláspontját az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése ügyében.

A napirendi pont az a nemrég benyújtott kormánypárti határozati javaslat, amely a becsapósan hangzó, “Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről” címet viseli, ám a szövegből az derül ki, hogy a Fidesz és a KDNP szerint sem kellene megkezdeni még a tárgyalásokat.

 

Ukrajna EU-tagságát elutasító parlamenti javaslattal kedveskedik Orbánnak a Fidesz és a KDNP

Becsapós címmel nyújtott be a Fidesz és a KDNP határozati javaslatot "Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről". A szöveg valójában arról szól, hogy egyáltalán nem időszerű az egész - éppen, ahogy Orbán Viktor mondja. A javaslata elutasítja a nyomásgyakorlást is.

Ahogy a hvg.hu megírta, a határozati javaslat az Orbán Viktortól régóta hallott indokot visszhangozza Ukrajna EU-s tagsága ügyében, miszerint a kérdés egyelőre “nem időszerű”. Ezt a kormányfő meg is írta a kárpátaljai magyaroknak, mondván: inkább „stratégiai partneri viszony kialakítását" javasolja.

Témába vág, hogy Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója elismerte, a kabinet hajlandó elállni az ukrajnai támogatás vétójától, ha az EU feloldja a befagyasztott pénzeket. Nem csoda, ha utóbbiak érkezését Gulyás Gergely miniszter közelinek érzi, bár Manfred Weber szerint ez szimpla “zsarolás”.