szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A belügyminiszter december 31-i hatállyal 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház vezetőjének megbízatását vonta vissza, mert elmúltak 65 évesek. Emellett más okból további 2 vármegyei kórház és 15 további városi kórház főigazgatójának is távoznia kellett – közölte a tárca.

Pintér Sándor belügyminiszter 2023. december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett, 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház főigazgatójának vezetői kinevezését vonta vissza, mivel betöltötték a 65 éves korhatárt – közölte a Belügyminisztérium, intézmények, nevek említése nélkül.

A tárca azt is tudatta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) megbízott vezetője ezzel egyidejűleg 10 városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza, de „az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek”.

A közlemény szerint – bár itt már nem említ sem érdemek elismerését, sem kitüntetést –, ugyancsak december 31-ei hatállyal további 2 vármegyei kórház főigazgatójának és további 5 városi kórház főigazgatójának a felmentéséről is döntöttek, de nem vezetőként tovább foglalkoztatják őket.

Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a helyettesek látják el – zárul a közlemény, amely semmilyen konkrétumot, még az érintett intézmények vagy a vezetők nevét sem árulja el, miközben egyszerre jelentős számú, kéttucat kórházigazgató távozásáról van szó.

A hvg.hu is írt róla, hogy az OKFŐ-nél is nagy a fluktuáció mostanában. December elején írtuk, hogy leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság két főigazgató-helyettesét, nem sokkal azután, hogy a miniszterelnök felmentette az addigi főigazgató Jenei Zoltánt.