Megrázó részletek a sajószentpéteri gyilkosságról - disznóölő késsel szurkálta halálra szerelmét a féltékeny férj

Letartóztatták a gyilkos apát.
Vágólapra másolva!
Tegnap beszámoltunk róla, hogy vasárnap este Sajószentpéteren egy két gyerekes anyát ölt meg hidegvérrel a férje. A férfi először neki támadt a Hollandiából aznap este hazaérkező feleségének, majd megölte a nőt. Mindezt a két kislánya szeme előtt tette, akik azóta is sokkos állapotban vannak és nem lehet tudni, hogy kihez fognak kerülni.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este utazott haza egy sajószentpéteri nő, aki Hollandiában dolgozott.

A férje otthon őrjöngve várta, mert miközben a nő hazafelé utazott egyik ismerőse küldött neki egy fotót, amin felesége egy másik férfi mellett fekszik.

Amikor a nő hazaért férje azonnal kérdőre vonta, ezután a gyerekek előtt durván veszekedni kezdtek. A férfi ezután

egy 26 centis, disznóöléskor használt késsel 13-szor megszúrta a feleségét a gyerekei szeme láttára.

A nőnek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a helyszínen meghalt.

A két kislány sokkos állapotban rohant ki a házból, de akkor már a szomszédok is az utcán voltak. A hangos kiabálásra lettek figyelmesek. Azonnal hívták a mentőket, de a nő életét már nem lehetett megmenteni.

A férfit a rendőrök és a kommandósok a helyszínen elfogták és ma egy hónapra letartóztatták, mert fennáll a veszélye annak, hogy elszökik vagy megnehezítené a nyomozást.

Sajószentpéteren korábban már több vita volt, ami elfajult. Két éve egy születésnap végződött horrorként. Egy apa bozótvágóval támadt a vendégekre. Egy férfi pedig az élettársát verte össze brutálisan, amikor elfajult köztük a vita. Egy másik férfi a feleségét a felismerhetetlenségig verte részegen.

Egy sajószentpéteri nő a rendőröket verte át, mert félt a terhességtől.