Fegyelmi vétséget követett el V. Naszályi Márta, a legszigorúbb büntetést kapta

Váradiné Naszályi Márta, V. Naszályi Márta, képviselő, polgármester
Budapest, 2020. február 7. V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere az Ostrom 75 című kiállítás sajtótájékoztatóján az I. kerületi városházán 2020. február 7-én. Közös kiállítással emlékezik Budapest 1944-es ostromára az I., a II. és a XII. kerület önkormányzata. A tárlat február 8-tól 11-ig öt helyszínén, a Kapisztrán téren, az Ördögárok mellett az Akadémia Parknál, a Széll Kálmán téren, a Széna téren és a Városmajorban nyolcvan fényképen mutatja be az ostrom napjait. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az I. kerületi képviselő-testület megállapította, hogy V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester fegyelmi vétséget követett el, mert nem hajtotta végre a testület által megszavazott lakossági kedvezményeket, ezáltal megkárosította a budavári kerület lakóit. A polgármesterre a lehető legsúlyosabb szankciót rótták ki: húsz százalékkal csökkentették az illetményét. Varga Dániel független önkormányzati képviselő, a fegyelmi bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: még így is egymillió forint felett marad a polgármester fizetése.
Vágólapra másolva!

V. Naszályi Márta számos olyan döntést nem hajtott végre, amit a képviselő-testület meghatározott. Ilyen döntés volt az I. kerületi Néplójeti Közhasznú Alapítvány által adandó támogatás a szépkorúaknak,

ezáltal minden kerületi idős zsebéből 17 ezer forintot vett ki. Továbbá akadályozta a kerületben a tanszer- és tápszertámogatás bevezetését. Ezenkívül a bérlettámogatás bevezetését sem indította el, amely a kismamáknak és az egyetemista hallgatóknak jár a testület döntése értelmében.

– tájékoztatta a Magyar Nemzetet Varga Dániel független önkormányzati képviselő, a fegyelmi bizottság elnöke. Mint mondta:

a berekesztett Fővárosi Közgyűlésről tömegesen érkeztek baloldali polgármesterek az ülésre, akik méltatlan viselkedést tanúsítva zavarták az eljárást.

V. Naszályi Márta, az I. kerület baloldali polgármestere Forrás: MTI/Illyés Tibor

A főpolgármester és a kerületi baloldali polgármesterek fontosabbnak tartották, hogy asszisztáljanak V. Naszályi Márta törvénysértéséhez. Kiálltak a polgármester mellett, nehezményezték azt az indítványt, amelyben a polgármestert sorozatos jogszabálysértés miatt fegyelmi eljárás alá vonták.

– mondta a független képviselő a fegyelmi eljárás lezárulta után.

Kiadták, hogy a jobboldali sajtót nem engedhetik be

– emelte ki Varga Dániel.

Fegyelmi vétséget követett el

Az ülésen megszületett a döntés, és a képviselő-testület megállapította, hogy V. Naszályi Márta fegyelmi vétséget követett el. A polgármester súlyosan megszegte a kötelezettségét, vétkes magatartást tanúsított.

A legszigorúbb kiszabható szankciót alkalmazták, ami szerint húsz százalékkal csökkentették a megbízási díját.

A fegyelmi eljárásban V. Naszályi Mártát az ügyvédje képviselte, ő maga nem szólt hozzá.

Egy másik vizsgálóbizottság tárgyalja a Ruzswurm cukrászda vesztegetési ügyét, erről egy későbbi időpontban születik döntés.

Gyurcsány embere igazította el Karácsonyt a mai akciójukon

Mint arról írtunk, szerdán váratlanul megszakadt a Fővárosi Közgyűlés idei utolsó ülése, ugyanis kiderült, hogy a főpolgármester berekesztette. Az ok nevetséges, ugyanis ahelyett, hogy a Budapestet érintő fontos ügyekről tárgyaltak volna, mint például a főváros jövő évi költségvetése, átvonultak a Várhoz, hogy kiálljanak a korrupciós ügyekbe keveredett V. Naszályi Márta baloldali polgármester mellett. Az ügy pikantériája, hogy az egész színjátékot a Demokratikus Koalíció találta ki, ugyanis videófelvétel készült arról, ahogyan Gyurcsány bizalmi embere, Szaniszló Sándor Gyurcsány-párti polgármester eligazítja a főpolgármestert.