Bajnokok Ligája – Ten Hag: még mindig sok mindenért kell küzdenünk

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 17:46

A Vörös Ördögök kedden 1-0-ra kikaptak a Bayern Münchentől, ezzel az utolsó helyen végeztek a BL-csoportjukban, így befejezték szereplésüket a az európai porondon.

„Még mindig sok mindenért kell küzdenünk és most már koncentrálhatunk a Premier League-re, valamint arra, hogy Bajnokok Ligája-szinten játsszunk. Ezért minden erőfeszítésünket arra kell fordítanunk, hogy az első négyben végezzünk és jövőre visszatérjünk a BL-be” – mondta az 53 éves holland szakember, majd azt is megjegyezte, hogy a bajnokság mellett az FA Kupában is érdekeltek.

Kingsley Coman a 70. percben szerzett találattal döntötte el a keddi találkozót, a manchesteriek korábbi középpályása, Paul Scholes szerint a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a hazai gárda még csak helyzetekig sem jutott el.

„Szinte mindig szimpátiát érzek az ellenfél csapatának edzője iránt. Mi mindent megtettünk a győzelemért, de átérzem a helyzetét, mivel több kulcsjátékosa is sérült volt” – mondta Thomas Tuchel, a BL-ben eddig veretlen Bayern München vezetőedzője – akinek Lőw Zsolt a másodedzője –, majd hozzátette, tapasztalt kollégája nincs könnyű helyzetben, de már biztosan tudja, hogyan fognak túljutni a kiesésen.

A tabella hatodik helyén álló Manchester United a PL-ben vasárnap a Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó, listavezető Liverpoollal találkozik.

Írta a Magyar Hírlap