Légi közlekedés

A Wizz Air elindította első közvetlen járatát Debrecenből Rómába

Heti két alkalommal lesz elérhető.

2023.12.13 19:37MTI

A Wizz Air elindította első közvetlen járatát Debrecenből Rómába, az új útvonalon hetente kétszer közlekednek - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.

Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője a közleményben hangsúlyozta, kiemelt céljuk erősíteni a közép- és kelet-európai régióban betöltött szerepüket, az újabb úti célok elérhetővé tételével pedig növelik a térség gazdasági, turisztikai erejét.

A Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az új járatok is hozzájárulnak az idei mintegy 300 ezres utasforgalomhoz, amely csaknem 50 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest.

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér Magyarország második legfontosabb nemzetközi repülőtere. 2022-ben a regisztrált utasok száma meghaladta a 250 ezret, a 2023-ra várható utasszám 300 ezer. Iparági becslések szerint az utasforgalom 2025 körül állhat vissza a 2019-es szintre, 2030-ig pedig elérheti a 1,5-2 milliót.

A nyilvános cégadatok szerint a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. nettó árbevétele 2021-ben 1,8 milliárd forint, adózás utáni vesztesége 856 millió forint volt. 2022-ben a cég nettó árbevétele 2,45 milliárd forintot, adózás utáni vesztesége 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Wizz Air jelenleg 191 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet. A légitársaságnak 2022 decembere és 2023 novembere között 59,5 millió utasa volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.