szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Probléma adódott a Voyager-1 űrszondával, melynek következtében az nem tud tudományos adatokat továbbítani a Földre – közölte a NASA. A javítás nem lesz egyszerű folyamat, akár hetekbe is telhet.

Az amerikai űrhivatal azt írja, az űrszonda három számítógépének egyike, az úgynevezett FDS (flight data system) nem akarja az igazságot, és nem kommunikál a Voyager telemetria-modulációs egységével (TMU). Lényegében ez annyit jelent, hogy az űrszonda semmiféle tudományos adatot nem tud a Földre küldeni. Azt fontos kiemelni, hogy a földi parancsokat továbbra is fogadja és végrehajtja a szonda, tehát nem romlott el teljesen.

Az FDS-t egyébként – egyebek mellett – arra tervezték, hogy a tudományos műszerekről, valamint az űrszonda állapotáról gyűjtsön adatokat. Ezeket aztán a TMU összegzi egy adatcsomagban, és továbbítja a Földre – bináris kód, azaz egyesek és nullák formájában. Ez az alapja valamennyi számítógépes nyelvnek, változó kombinációban.

A hibajelenség is ebben ütötte fel a fejét, a TMU ugyanis egyesek és nullák ismétlődő mintázatát kezdte küldeni, mintha „beragadt” volna. A Voyager csapata már megpróbálkozott az informatika egyik alapvetésével (újraindítás), valamint a probléma megjelenése előtti állapot visszaállításával is megpróbálkoztak, eddig eredménytelenül.

Megvan a mesterterv: ezzel a robottal találná meg az életet a NASA a Jupiter és a Szaturnusz holdjain

A Jupiter és a Szaturnusz jeges holdjain, több kilométerrel a felszín alatt folyékony víz lehet. A tudósok azt vizsgálnák meg, van-e ott bármiféle élet.

Mint a NASA hozzáfűzi, az új tervek kidolgozása még hetekbe telhet a mérnökök számára. A Voyager-1-et ugyanis még 1977-ben indították útnak, így a felmerülő problémák megoldásához is gyakran évtizedes dokumentumokat kell átnyálazni. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen parancsokat küldenek egy nagyjából 24 milliárd kilométerre lévő eszköznek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.