szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jelentős újdonság érkezik az iPhone-okba, melyek helyzetét kikapcsolásuk után is követni lehet majd. Szinte lehetetlen lesz kizárni a jogos tulajdonost a készülékből, valamint visszaélni az azon tárolt adatokkal – még a jelkód ismeretében is.

Az iPhone-okat több módon is védi az Apple attól, hogy egy esetleges lopás esetén illetéktelen kezekben használni lehessen, vagy éppen deaktiválni a megkeresését segítő szolgáltatásokat – például, ha a Find My aktív, a telefon kikapcsolása után is aktív marad a helymeghatározás, így szinte mindig tudni lehet, hol van épp a készülék.

Az iPhone-on tárolt adatok védelmét a jelkód és a Touch/Face ID egyaránt védheti, ám ha előbbit kifigyeli valaki lopás előtt, fel tudja majd oldani a készüléket – sőt, a jelkóddal a Tárcában (Wallet) tárolt bankkártyákkal is lehet fizetni. Emellett az Apple ID jelszava is módosítható, valamint a Find My is deaktiválható a jelkód ismeretében.

Ezt a kiskaput zárja be az Apple egy új, opcionális funkcióval, mely angolul a Stolen Device Protection nevet kapta – a pontos magyar megfelelője azonban még egyelőre nem ismert. Az újdonság a kedden kiadott, előzetes, 17.3-as iOS-verzióban már megjelent, és a Wall Street Journal írt róla először – de már 2023 elején is cikkeztek arról, hogy az Apple hamarosan előrukkolhat egy ilyen opcióval.

Apple

A funkció lényege, hogy amennyiben valaki bekapcsolja a funkciót, már nem lesz elegendő a jelkód ismerete a feloldáskor, valamint az egyes, védett szolgáltatások használatakor, ha a készülék úgy ítéli meg, hogy a készülék egy nem ismerős helyen – otthon, vagy a munkahelyünkön – van. Ilyen esetekben ugyanis nem fogja beengedni az embert a biometrikus azonosítási módszerek nélkül a készülék.

Itt azonban még nincs vége: ilyen esetekben egy órán át az Apple ID jelszavát sem lehet megváltoztatni, de még ezt követően is szükség lesz hozzá a Face/Touch ID-ra is. Ezzel időt lehet nyerni, hogy megjelöljük a készüléket ellopottként, így megnehezítve a tolvaj dolgát, és figyelve az iPhone földrajzi pozícióját.

Mindent összevetve, egy fontos biztonsági újításról van szó. Ha a funkció aktív, a tolvajok tényleg nem tudják például gyári állapotra visszaállítani a készüléket, ami elengedhetetlen az eladásához – aktív Apple ID-val, Find My-szolgáltatásokkal a zsákmányolt iPhone csak egy használhatatlan tégla, amit senki nem fog megvenni.

Szuperkijelzőn dolgozhat az Apple, amit csak az az egy ember láthat, aki pont szemben van vele

Szándékosan rontanának a kijelzők betekintési szögein az Apple-nél, hogy annak tartalmát tényleg csak az láthassa, aki arra jogosult - erről árulkodik két új szabadalom.

Mivel a Stolen Device Protection az iOS 17.3 fedélzetén érkezik, aminek csak most adták ki az első fejlesztői változatát, idén már aligha lehet számítani a megjelenésére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.