MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


PSG: Kylian Mbappé mellett egy újabb korszak ér véget Párizsban! [2024-05-12]

A Paris Saint-Germain kapusa, az elmúlt években Gianluigi Donanrumma mögé szoruló Keylor Navas maga jelentette be, hogy szerződése lejártával, öt év után elhagyja a francia fővárost. Mint ismert, a Costa Rica-i hálóőr 2019-ben érkezett a PSG-hez, a Real Madrid együttesétől, ahol többek között egymást követően három Bajnokok Ligája trófeát nyert. Navas hamar alapembere lett a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felrobbant egy szelevényi ház, emberölés kísérlete miatt nyomoz a rendőrség [2024-05-12]

A házban egy édesanya lakott a gyermekével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ha nem élőben és főműsoridőben lesz a vita a köztévén, Magyar Péter és pártja nem fogadja el a meghívást [2024-05-12]

Szerinte sok minden van, ami nem derült ki az MTVA tájékoztatójából, és ez nem elfogadható.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bulinak indult, ordibálás lett belőle: zengett a hotel a Next Top Model Hungary versenyzőitől [2024-05-12]

A Next Top Model Hungary kilencedik adása sem múlik el balhé nélkül. Cinti alaposan megkavarja a szálakat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-12]

A Next Top Model Hungary versenyzője új lendületet szeretett volna adni karrierjének, mielőtt édesanyává válik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szenvedélyes csók csattant el a ValóVilágban: Dorkáék alig bírták abbahagyni egymás kényeztetését [2024-05-12]

Valen három lányt választott ki a villalakók közül, akikkel elvonult randevúzni a nyugiszobába, ám úgy látszik, igazán csak Dorkával melegedett össze.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szelevényi házrobbanás: emberölés kísérlete miatt indult nyomozás [2024-05-12]

Emberölés kísérlete miatt indított nyomozást a rendőrség a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Szelevényen szombaton történt házrobbanás ügyében
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-12]

Kapitány Iván korábban sosem hallott részleteket mesélt el a magyar kultfilm forgatásáról. Így hozták össze Rudolf Péterrel az Üvegtigrist.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezért érdemes még mindig kombit venni SUV helyett [2024-05-12]

A kombi autók még mindig a legjobb választásnak számítanak a helykínálat és a praktikum szempontjából. A SUV-ok azonban divatosabbnak számítanak, így a kombik egyre inkább kiszorulnak a piacról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óriásit villantott az Eurovízió színpadán a finn énekes: kicsusszant valami a rövidnadrágjából, aminek nem kellett volna [2024-05-12]

Nem először sokkolta a közönséget a finn képzőművész, de ezúttal ő maga is meglepődhetett a pikáns malőrön.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról: [2024-05-12]

A magyar színekben olimpiai aranyat szerző kínai fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is részt vettek a díszvacsorán, amelyet Orbán Viktor tartott a Magyarországra látogató kínai elnök, Hszi Csin-ping tiszteletére. A miniszterelnök szerint büszkék lehetünk, hogy olimpiai bajnokokat adtunk Kínának. Önnek mi a véleménye?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghozta a nagy döntést, innen már nincs visszaút Azahriának... [2024-05-12]

Új fejezet kezdődik az énekes életében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elképesztő családi titokról rántotta le a leplet Judy [2024-05-12]

Ezt senki sem gondolta volna!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most jött Mikes Anna nagy súlyú vallomása [2024-05-12]

Elképesztő dologról rántotta le a leplet!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kitálalt a családhoz közel álló barát: Így viselkedik Meghan Markle a színfalak mögött [2024-05-12]

Különös dologra rántották most le a leplet!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Bivalyoknak: a magányosokat eléri a szerelem, könnyebben jön a pénz, de a barátságokban meginoghat a hited [2024-05-12]

A tartós kapcsolatodat most feladni nagyon kellemetlen következményekkel járhat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

IndyCar: Palou vezet az Indy 500 előtt [2024-05-12]

Parc Fermé: IndyCar: Palou vezet az Indy 500 előtt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A névadónak nem tetszik a Verstappen-szabály [2024-05-12]

Egyetlen ember miatt vezették be, és eddig egyszer sem kellett alkalmazni a szabályt, mely megakadályozhatja Antonelli gyors F1-es debütálását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ideje letenni az okostelefont, komoly deformitást okozhat a használata [2024-05-12]

A görnyedés már csak ráadás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Súlyos áradások Brazíliában: legalább 136 ember meghalt, több mint 600 ezer embert ki kellett telepíteni [2024-05-12]

Összesen 2,1 millió embert érint a természeti katasztrófa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-12]

Közöségi biciklizésre invitálja a híveit Keszthelyen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Krausz Ferenc: Tarthatatlan az Európai Unió kettős mércéje [2024-05-12]

A Nobel-díjas fizikus élesen bírálta az Európai Bizottság egyik döntését.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közeleg egy új offenzíva, több mint százezer palesztin menekült el szombaton Rafahból [2024-05-12]

Az izraeli hadsereg figyelmeztette őket, hogy hagyják el a várost.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szijjártó Péter elmondta, miért volt fontos a kínai elnök látogatása [2024-05-12]

A külügyminiszter szerint Kína
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gregor Bernadett: Már rég elengedtem azt, hogy csak a külsőmről szóljon az életem [2024-05-12]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A villámgyors csokidarabos kuglóf receptje: mert néha az egyszerű édességek esnek a legjobban [2024-05-12]

A csokidarabos kuglóf alapreceptjének elkészítése nem is lehetne egyszerűbb, és semmi különleges hozzávalóra nem lesz szükséged hozzá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az influenszerektől a kommunistákig - Kína teljes aranylázban ég, amit Tajvanból is aggódva figyelnek [2024-05-12]

Másfél éve halmoz fel aranyat a kínai központi bank, miközben a lakosság is ész nélküli aranyvásárlásba fogott, amelyre a közösségi média is rásegített. A fiatal kínaiak az ingatlanpiac és a tőzsde gyengélkedése, valamint a munkanélküliség és a defláció miatt fektetnek be az aranyba, míg a kínai állam az amerikai függését szeretné csökkenteni, amely akár egy tajvani invázió előkészítését is jelentheti.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A ChatGPT bekerülhet az iPhone-ba [2024-05-12]

Tavaly ilyenkor az Apple még megtiltotta dolgozóinak a ChatGPT használatát, most bekerülhet az új iOS-be.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé [2024-05-12]

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nys duplázott Etyeken! [2024-05-12]

A sárga trikós Thibau Nys győzött a 45. Tour de Hongrie 4. szakaszán Etyeken, és tovább növelte előnyét az összetettben. Május 11-én a Tour de Hongrie legkiszámíthatatlanabb, dombos, 167 kilométeres etapja várt a mezőnyre Budapest és Etyek között. A Hősök terén szurkolók százai fogadták kitörő lelkesedéssel a 117 versenyzőt. A rajtnál Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi volt Kojak kedvenc édessége? 10 kérdés a népszerű krimisorozatról [2024-05-12]

Ha te is nagy Kojak-rajongó voltál, akkor ne hagyd ki ezt a kvízt!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Holttestet találtak egy autóban Tinnyén [2024-05-12]

Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így lesz pompás egész nyáron a muskátli [2024-05-12]

Nem igényelnek sok törődést, de néhány szabályt érdemes betartani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Állati filmválogatás: 3+1 alkotás a mindig cuki pingvinekről [2024-05-12]

Ahogy tavaly, idén is szomorú visszhangja volt az olvadó gleccserek okozta károknak. Számos császárpingvin-populáció fiókái megsínylették a letöredező jeget. A hír ráébreszthet bennünket, hogy hiába olyan édesek ezek a szárazföldön ennivalóan ügyetlenkedő madarak, az életük közel sem könnyű eltűnőben lévő életterük miatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Balesetet szenvedett Curtisék busza, nem sokon múlt a tragédia: itt vannak a fotók [2024-05-12]

A mai hajnal nem egy szokványos hajnal volt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezek a jelek árulkodnak átlagon felüli intelligenciáról babakorban [2024-05-12]

Szabálytalan alvásban és felfedező képességben rejlik a kulcs.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gázolt a vonat a Dunakanyarban [2024-05-12]

Vác és Verőce között, egy nehezen megközelíthető helyen elgázolt egy embert a vonat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyetért-e Ön azzal, hogy hazánk nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon? Szavazzon! [2024-05-12]

Immár negyedszerre rendezték meg az Euróvíziós dalfesztivál Magyarország részvétele nélkül. A mai napon arra keressük a választ, hogy olvasóink szerint helyes-e, hogy hazánk nem vesz részt Európa legnagyobb dalversenyén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Imádják a kirándulók az apró Balaton-felvidéki falut: 8 település a Balatoni Kéktúra útvonalán [2024-05-12]

A Balaton-felvidéknek is van saját kéktúrája, az útvonal mentén gyönyörű települések sorakoznak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A semmiből jött az RTL sztárjának sokkoló bejelentése: mindenki döbbenten pislogott, aztán... [2024-05-12]

Na erre senki nem volt felkészülve!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Molnár Anikó nagyot csalódott, itt a vége: "Én hülye, még hittem a..." [2024-05-12]

Hatalmas fordulat!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Annuskám: Kakaós-vaníliás kuglóf [2024-05-12]

A kuglóf szépsége az egyszerűségében rejlik, és a forma töltésénél a kreativitásunkat is szabadjára engedhetjük a kakaós és vaníliás tészta rétegzésével. A kakaós-vaníliás kuglóf nemcsak finom, de gyönyörű látványa miatt ideális választás lehet ünnepi alkalmakra is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közel ötvenezren tüntettek Grúzia fővárosában a külföldiügynök-törvény ellen [2024-05-12]

Szakadó esőben tiltakozott a tömeg a kormánypárti előterjesztés ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság [2024-05-12]

2015 óta számtalan példa van arra, hogy illegális migránsok erőszakos tetteket hajtanak végre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét [2024-05-12]

Matolcsy György az intézmény díszpolgára lett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pásztor Erzsi: Amikor színpadon vagyok, értelme van az életemnek [2024-05-12]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leégett egy garázs Tinnyén, holttestet találtak a kiégett autóban [2024-05-12]

A tűzoltók megakadályozták a szomszédos családi ház kigyulladását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiszivárogtak a védelmi minisztérium tervei, visszaállítanák a sorkatonaságot Németországban [2024-05-12]

Minden 18 év feletti férfit és nőt besoroznának. Három forgatókönyv létezik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás [2024-05-12]

A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A legfinomabb szaftos, mustáros sertéstarja: egy egyszerű technikával még puhább lesz a hús [2024-05-12]

A mustáros sertéstarja egyszerűen összeállítható, puha és omlós húsféle.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki elsőként kapott genetikailag módosított sertésvesét [2024-05-12]

Családja szerint így is nagyon sokaknak adott reményt Richard Slayman története.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások [2024-05-12]

A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny zárónapján, vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében kell számítani forgalomkorlátozásokra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén [2024-05-12]

Szvitacs Alexa két, Csonka András pedig egy bronzérmet szerzett a para-asztaliteniszezők laskói világkupaversenyén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csapata elbúcsúztatta a magyar válogatott játékosát [2024-05-12]

A német sajtó korábbi értesüléseinek megfelelően szerint a Freiburg nem tart igényt a következő szezontól a Hoffenheimtől kölcsönzött magyar válogatott játékosára
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

1 szimpla fehér póló, 8 különböző stílusú szett - Így hozd ki a maximumot egy alapdarabból [2024-05-12]

A fehér póló stílusa az egyszerűségben rejlik. Így viseld, hogy csinos és változatos legyen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén [2024-05-12]

Garázstűz miatt riasztották a katasztrófavédőket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szekeres Adrien lánya olyan szép, mint egy modell: a 19 éves Emília gyönyörű a ballagási fotóján [2024-05-12]

Az eseményen egy anya-lánya kép is készült, melyen boldogan mosolyognak mind a ketten.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hackertámadás érte az Europol szervereit [2024-05-12]

Hackertámadás érte az Europolt. Az európai rendőrségi együttműködés legfontosabb szervezete hivatalosan is elismerte a támadás hírét, ám hangsúlyozták: a támadók nem fértek hozzá érzékeny adatokhoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kevésbé ismert, de Judy öccse is hivatásos zenész: Tibivel most együtt lépnek színpadra [2024-05-12]

Szoros kapcsolatot ápol testvérével Judy, ráadásul a munka is összeköti őket Kis Tiborral, azaz Sztivivel, aki a Hiperkarma és a Kaukázus gitárosa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Látványos produkciók és extravagáns ruhák: ilyen volt az Eurovíziós Dalfesztivál döntője [2024-05-12]

2024-ben hatvannyolcadik alkalommal rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivált, ezúttal a svédországi Malmö adott neki otthont.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt a rendezőlegenda, aki Martin Scorsese és Robert De Niro karrierjét is elindította [2024-05-12]

Az 1960-as Rémségek kicsiny boltja rendezője indította el korábban többek között Martin Scorsese, Robert De Niro és Jack Nicholson karrierjét is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Igazi bombázó! 46 éves lett Kovács Patrícia, mutatjuk a legszexibb pillanatait - szívfájdítóan dögös válogatás [2024-05-12]

Tegnap ünnepelte születésnapját a magyar színházi és filmes közeg egyik legszexibb színésznője, Kovács Patrícia. A színésznőről szinte senki nem tudná megmondani, hogy már 46 éves, a magyarok a lábai előtt hevernek minden alakítása után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meglepő ára van annak a muzeális bornak, amellyel Hszi Csin-pinget megajándékozta Orbán [2024-05-12]

Hszi Csin-ping egy muzeális Tokaji Aszút kapott ajándékba Orbán Viktor miniszterelnöktől, az ára azonban hatalmas meglepetést okozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ebben a pillanatban jött: Curtis ezzel a fotóval közölte a megrázó hírt [2024-05-12]

Belegondolni is szörnyű, hogy...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Júniusi horoszkóp-előrejelzés a Bikáknak: kiugró lehetőség és egy nagy szerelem érkezhet a munkahelyeden, sőt még egy külföldi út is képbe kerülhet [2024-05-12]

Párkapcsolatodban konfliktus adódhat, de gyorsan megoldódik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Közel ötvenezren tüntettek Grúzia fővárosában a külföldiügynök-törvény [2024-05-12]

Szakadó esőben tiltakozott a tömeg a kormánypárti előterjesztés ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Interjút adott Karsai Dániel az állapotáról [2024-05-12]

Az alkotmányjogász már csak egy hétre tervez előre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jön az ChatGPT az Iphone-eszközökre [2024-05-12]

Egy sor mesterségesintelligencia-funkció bejelentésére készülhet az Apple.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elgázolt egy embert a vonat a Dunakanyarban, Vác és Verőce közt [2024-05-12]

A vonatok váltakozó irányban, sebességkorlátozással közlekednek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A nők és az ital lett a veszte [2024-05-12]

Értett a tenyérsjósláshoz, de mégsem látta a jövőjét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kirúghatják a taxist, aki összebalhézott egy szabálytalanul közlekedő biciklissel a Váralagútnál [2024-05-12]

A biciklis ráütött a taxi hátuljára is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Masszív pénzeső Magyarországon, ilyet még nem láttunk [2024-05-12]

Erős hátszelet kapott a forint.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cserhalmi György üzent Vidnyánszkynak [2024-05-12]

Aki irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg - üzente a színész a Nemzeti Színház igazgatójának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azonnal frissítsen: súlyos hibát javítottak a Chrome böngészőben [2024-05-12]

Még csak május van, de már az ötödik olyan Chrome-hibát kell javítani egy frissítéssel, amit a támadók már aktívan kihasználnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Balogh Petyától ezért vált el első felesége: nem volt mintaférj és apa [2024-05-12]

A Cápák között befektetője sosem hallott magánéleti részleteket árult el. Kiderült, miért vált el tőle első felesége, két nagylányának édesanyja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-12]

Dárdai Blanka teljesen kifakadt a nézői vélemények miatt, ám azt nem erősítette, hogy L.L. Juniorral vége a kapcsolatának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Folytatódott a botrány: a korábban is kifütyült izraeli énekesnő ismét színpadra lépett az Eurovízió döntőjében, így fogadta az aréna [2024-05-12]

Nehéz volt követni az idei Eurovíziós Dalfesztivál botrányait: voltak bojkottfelhívások, arénán kívüli tüntetések és színfalak mögötti problémák egyaránt. A legmegosztóbb témát talán az izraeli versenyző részvétele szolgáltatta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Heti horoszkóp: az Oroszlánnak csalódást hozhat egy kaland, a Szűz lassítson a tempóján [2024-05-12]

Vajon mit ígérnek a csillagok a következő napokra? A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kollégája könnyek közt jelentette be élő adásban: meghalt a legendás hollywoodi riporter [2024-05-12]

Egész Hollywood gyászolja a közkedvelt tévés személyiséget.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszaállíthatják a kötelező sorkatonaságot Németországban [2024-05-12]

Sajtóhírek szerint Boris Pistorius, német védelmi miniszter támogatná a sorkatonaság visszavezetését az országban. Az bizonyos, hogy Németország a hadsereg reformjára készül, a kormány előtt pedig három javaslat áll, melyek közül az egyik részben, egy másik pedig egészben a sorkatonaság visszavezetése. Júniusban dől majd el, melyiket választotta a német kormány.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bemutatjuk a világ legmagasabban fekvő szőlőültetvényét [2024-05-12]

A Pure Land & Super-High Altitude Vineyard 3563 méteres tengerszint feletti magasságban található Tibetben. Az eddig legmagasabb szőlőültetvény Argentínában, az Andok lábánál körülbelül 400 méterrel alacsonyabban fekszik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milyen étel vagy ital neve hiányzik a szólásokból? 9 feladvány, ami fejtörést okoz [2024-05-12]

Mennyire ismered a szólásokat és közmondásokat? Most kiderül!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Amit most Tóth Gabi kimondott... Ez mindent megváltoztat? [2024-05-12]

Elszólta magát?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Időjárás: Na erre senki nem volt felkészülve, durva, ami felénk tart [2024-05-12]

Jaj!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hamilton nem azért távozik, mert boldogtalan [2024-05-12]

Parc Fermé: Hamilton nem azért távozik, mert boldogtalan
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy az egyben lemásolták a híres holland tulipánmezőt Kínában: így néz ki [2024-05-12]

Színpompás tulipánmező lapul Kínában, ami a megszólalásig hasonlít a híres holland mására!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Oroszország jobboldali szélsőségesekkel és terroristákkal támadhatja meg Európát - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-05-12]

Oroszország háborúja Ukrajnában
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Eljátszotta a Gyalog galopp Fekete Lovagját, de sérülten is ünnepelt [2024-05-12]

Előnyben a Dallas és a Boston.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nembináris svájci énekes győzött az Eurovíziós Dalfesztiválon [2024-05-12]

Greta Thunberg a helyszínen demonstrált, rendőrök vitték el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öt forintért kínálnak egy gyermekorvosi praxist Magyarországon, mégsem kell senkinek [2024-05-12]

Tárt karokkal, felújított rendelővel, szolgálati lakással várnák az új házi gyermekorvost.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zendaya feketelistára tette a legnagyobb divatházakat, amiért karrierje elején lerázták őt [2024-05-12]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kunhalmi Ágnes: Magyar Péter ott bővíthette volna az ellenzéki tábort, ahol nem indul [2024-05-12]

Szerinte nem Budapesten kellett volna indulnia a Tisza Pártnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

És akkor idejött a kínai elnök, hogy engedélyezze Magyarországnak a kínai cseresznyeexportot [2024-05-12]

Tizennyolc magyar-kínai megállapodást írtak alá a két ország vezetői; a Pénzügyminisztérium szerint annyira nem a háború okoz gondokat a gazdaságban, hogy ezt még Gulyás Gergely sem értette; újra nőni kezdett az inflációnk, a hiány pedig az eredeti éves célt túllépte. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A klinika Elke nővére negyven éve imádja férjét: Alberttel két gyereket nevelt fel Barbara Wussow [2024-05-12]

Barbara Wussow negyven éve él boldogságban férjével, azonban házasságukat óriási nehézségek tették próbára.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most jött a megrázó bejelentés Karsai Dánielről [2024-05-12]

Megszakad a szív.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

19 év után eladták a Kádár János sofőrjéből lett milliárdos palotáját: kiderült, mi lesz a Bócsi-kastélyból [2024-05-12]

Két évtizeden át hiába árulták az örökösök a milliárdos palotát, most új tulajdonosa lett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nicole Kidman eltitkolt fájdalma: elhagyták idősebb gyerekei [2024-05-12]

Pályafutása egyik legnagyobb sikerét ünnepelhette Nicole Kidman, amikor április végén átvehette az Amerikai Filmintézet igazgatótanácsának életműdíját, a mozi világának legrangosabb elismerését. Hivatásának legnagyobbjai
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nembináris énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált: rögtön eltörte a trófeát, meg állítólag az ujját is [2024-05-12]

Idén a svájci előadó vehette át a trófeát, de nem sokkal később el is törte azt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Itt készíti a sztárok ruhakölteményeit Merő Péter [2024-05-12]

undefined
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pénzből és bátorságból is rengeteg kell ehhez a szupermérges Porsche 911 GT2 RS-hez [2024-05-12]

A 700 lóerős teljesítményét kizárólag a hátsó kerekekre rászabadító igen ritka Porsche ára meghaladja a 150 millió forintot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Április 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex    Sex udvarhelyl nyok    terhes szexpartner    kismama szexpartner    sturovo sexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --    (0+5+196-196) or 'GivMmEIK'=''>-1' OR 3*2>(0+5+196-196) or 'GivMmEIK'='   


Hírek - Autó, motor | Hírek - Baba, mama, család | Hírek - Belföld | Hírek - Bulvár | Hírek - Divat | Hírek - Egészség, életmód | Hírek - Film, mozi | Hírek - Gasztronómia | Hírek - Gazdaság | Hírek - Humor | Hírek - Informatika, tudomány | Hírek - Innen, onnan | Hírek - Karrier | Hírek - Külföld | Hírek - Kultúra | Hírek - Labdarúgás, foci | Hírek - Otthon, háztartás | Hírek - Sport | Hírek - Utazás | Hírek - Üzlet, vállalkozás | Hírek - Zene |

Főoldal  | Hirdetés feladás | Kapcsolat



 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket