MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

Ráfújtam ezt a fantasztikus italt a növényeimre, azóta megállás nélkül roskadoznak [2024-05-29]

Nem is gondolnád, hogy mi az a hétköznapi ital, amelyet ha az otthoni növényeidre fújsz, azonnal pompázni fognak. Igen, ez nem más, mint a banánvíz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A világ legértékesebb cégévé válhat az Nvidia [2024-05-29]

A céget már csak egy hajszál választja el az Apple-től, a növekedés ráadásul továbbra sem lassul.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A legfinomabb vegán spárgakrémleves receptje: ezzel helyettesítsd a tejszínt [2024-05-29]

A sűrű spárgakrémleves is készülhet vegán módon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megsüketült Verebes István [2024-05-29]

Immáron hat éve, hogy Verebes Istvánnak hallókészülékre van szüksége, amit 600 ezer forintért szerzett be. A szerkezetet napközben használja, éjszaka pedig mindig tölti. Új filmje forgatásán viszont voltak esti jelenetei, emiatt a készülékét nappal kellett töltenie, ami okozott számára némi kellemetlenséget.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Huszonhat kórus és 48 koncert a XII. Kórusok Éjszakáján [2024-05-28]

Huszonhat kórus összesen 48 koncertet ad különböző műfaji kategóriákban az immár tizenkettedik alkalommal megrendezendő Kórusok Éjszakája nyári eseményén. A rendezvény június 8-án lesz a VIII. kerületi Palotanegyedben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Namíbiáig utaztak magyar kutatók, hogy megláthassák a rejtélyes Kordylewski-porholdat [2024-05-28]

Az afrikai sivatag tiszta éjszakai égboltján ismét sikerült megerősíteniük magyar kutatóknak a rejtélyes csillagászati jelenség, a Kordylewski-porhold létezését
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Épül-szépül az Újszegedi Szabadtéri Színpad [2024-05-28]

Hamarosan készenáll az évadkezdésre a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpada, amely felújított padozattal várja idei fellépőit. A munkálatokról Barnák László főigazgató és Várkonyi Miklós műszaki vezető sajtóbejárás keretében számolt be. [Dátum: 2024.05.28. 00:45]
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Éjszakai bevetésen jártunk a Totális Metállal - képriport [2024-05-28]

Április 27-én újra a fővárosban adott koncertet a Totális Metal néven futó produkció. [Dátum: 2024.05.28. 10:29]
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most már nem csak egy éjszakára vehetjük ki: brutális összegért került eladósorba a Reszkessetek, betörők! ikonikus háza [2024-05-28]

Bár McCallisterék egykori otthonát alaposan átalakították, az ikonikus lépcső, ahol Kevin leszánkózott, még mindig megvan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerencséje volt a Szerencsejáték Zrt.-nek [2024-05-28]

Tavaly hajszál híján elérte az ezermilliárd forintot az állami szerencsejáték-vállalat árbevétele. Ebben szerepük volt a nagy lottónyeremény-halmozódásoknak: 4 milliárd forint fölött már a lottóturizmus is beindul.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerencséje volt a Szerencsejáték Zrt-nek [2024-05-28]

Tavaly hajszál híján elérte az ezer milliárd forintot az állami szerencsejáték-vállalat árbevétele. Ebben szerepe volt a nagy lottónyeremény-halmozódásoknak: 4 milliárd forint fölött már a lottóturizmus is beindul.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Shane Tusup először mutatta meg az újszülött kislányát [2024-05-27]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hamarosan nyit az első magyarországi Primark-üzlet: ennyi mindent lehet majd náluk kapni [2024-05-27]

Kedden megnyitja első magyarországi üzletét a Primark nemzetközi divatáruház Budapesten, a teljes beruházásra 8 millió eurót (mintegy 3 milliárd forintot) fordítottak - közölte Maciej Podwojski, a Primark kelet-közép-európai vezetője hétfőn, az új üzlet sajtóbemutatóján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megrázó fotókon a Kiskunmajsánál történt halálos baleset [2024-05-27]

Megrázó fotók készültek a tragikus kiskunmajsai balesetről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Feldolgozhatatlan fájdalom: tragikusan fiatalon halt meg egy férfi Kiskunmajsánál [2024-05-27]

Egy fiatal férfi meghalt, miután fának csapódott az autójával az 5402-es számú úton, Kiskunmajsa külterületén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem a Microsoft gyártaná a következő Xbox konzolokat? [2024-05-27]

Jez Corden, a Windows Central újságírója szerint a redmondiak még a partnereiket is versenyeztetnék.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fának csapódott egy fiatal férfi Kiskunmajsánál, a helyszínen meghalt [2024-05-27]

Egy ívelő útkanyarulatban előzte épp az előtte haladót, amikor a baleset megtörtént.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Minden kiderült! A Bochkor Gáborral töltött éjszakákról beszélt Jakupcsek Gabriella [2024-05-27]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azahriah összehozta az országot a tripla Puskással [2024-05-27]

150 ezer eladott jegy, három felejthetetlen éjszaka.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kamuházasságban él a feleségével a spanyol király [2024-05-26]

Megdöbbentő dolgot állít a spanyol királyi párról egy újságíró. Jaime Penafiel szerint az uralkodó VI. Fülöp és Letícia királyné külön élnek, és csak a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Menczer Tamás szerint [2024-05-26]

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság című műsorában reagált arra, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere, Farkas András a szülők kérésére áthelyezteti a kormány háborús plakátját a helyi Jókai Mór Általános Iskola közeléből.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Menczer Tamás szerint "összecsinálta magát" a háborús plakátot áthelyeztető piliscsabai polgármester [2024-05-26]

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap a Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság című műsorában reagált arra, hogy Piliscsaba KDNP-s polgármestere, Farkas András a szülők kérésére áthelyezteti a kormány háborús plakátját a helyi Jókai Mór Általános Iskola közeléből.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar viasszal pödörte a bajszát Salvador Dalí [2024-05-26]

Játékos és provokatív, Salvador Dalí bajusza több volt egyszerű arcszőrzetnél, sokkal inkább tekinthetjük merész művészi állásfoglalásnak. A szürrealista művész egy exkluzív BBC-interjúban osztotta meg a nézőközönséggel a világ leghíresebb bajusza mögötti titkot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újszülöttek, csecsemők égtek halálra egy kórháztűzben: videón a borzasztó tragédia [2024-05-26]

Tizenkét csecsemőt sikerült kimenteni a gyermekkórházban kialakult tűzből, de legalább hatan meghaltak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csoda történt Babóton: különleges szobrot avattak fel [2024-05-25]

A Győr-Moson-Sopron vármegyei kistelepülés, Babót iskolájának alapítója kapott szobrot a hét végén: Kiss Tertullián főtanító dédunokája, a Prima Primissima díjas újságíró, Kiss Róbert Richárd, aki családjával együtt maga is részt vett a rendezvényen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A veszprémi szurkolótábor rászámolta a tízet a Szegedre a bajnoki döntőn [2024-05-24]

Volt itt minden: mentő, arcot ért ütés, vérző fejsérülés, búcsúztatás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-24]

A két sztár azonnal leintette az egyik újságírót, amikor illetlen kérdést tett fel a sajtótájékoztatón.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Oké, ezt nem csináljuk..." - Fájdalmasan kínos, Jennifer Lopezék elküldték a francba a riportert, aki a Ben Affleck-től való válásáról kérdezte [2024-05-24]

A két sztár azonnal leintette az egyik újságírót, amikor illetlen kérdést tett fel a sajtótájékoztatón.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Együtt bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs a budapesti éjszakában [2024-05-24]

A Liverpool magyarja dj-ként is kipróbálta magát. Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs együtt bulizott Budapest egyik ötödik kerületi szórakozóhelyén csütörtökről péntekre virradó hajnalban
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Együtt bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs a budapesti éjszakában [2024-05-24]

A Liverpool magyarja dj-ként is kipróbálta magát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videóhíváson keresztül vett rá meztelenkedésre egy kislányt egy újszászi férfi [2024-05-24]

A férfi közösségi oldalakon kereste a kapcsolatot kiskorúakkal.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Együtt bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs a budapesti éjszakában - videó [2024-05-24]

A Liverpool magyarja DJ-ként is kipróbálta magát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy hajszálon múlt Céline Dion élete: ilyen állapotban van most a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő énekesnő [2024-05-24]

Ilyen most Céline Dion állapota.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Videóhívásban zaklatta kiskorú áldozatát az újszászi pedofil [2024-05-24]

Gyermekpornográfia miatt vádat emeltek egy újszászi férfival szemben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi történik itt? Válogatás nélkül támadt emberekre a most elengedett olasz antifa-aktivista [2024-05-24]

Óriási érdeklődés mellett folytatódik ma az antifatámadások néven ismertté vált brutális támadássorozat vádlottjainak büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, ahol külön beléptetési rendszert alakítottak ki az újságírók számára. Annál is inkább, mert közel másfél éves letartóztatás után
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az életéért harcol... Dráma Vajna Timiéknél, csoda, hogy túlélte az éjszakát [2024-05-24]

Nagy a baj.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ön hogyan alszik éjszaka? Fontos információt árul el az egészségéről [2024-05-24]

Az alváshiány káros hatással lehet a fizikai és mentális egészségre. Ezúttal egy új kutatás négy fő alvási mintát azonosított, és meghatározta, hogy ezek hogyan befolyásolják az ember hosszú távú egészségét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megint kiderült valami az alvajárókról [2024-05-23]

Nem veszélytelen, van, akinek a tévé zúzza szét a lábát éjszaka.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban [2024-05-23]

Április végéig 40 ezer magyar turista 122 ezer éjszakát töltött ott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Börtönbüntetésre ítéltek két tunéziai újságírót a kormány bírálatáért [2024-05-23]

A tárgyaláson mindkét újságíró tagadta a vádakat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megerősítette a rendőrség: saját fia ölte meg a Blikk újságírójának férjét [2024-05-23]

Beismerő vallomást tett a rendőrségen a már több mint egy hónapja letartóztatásban lévő S. Előd, akit a nyomozók azzal gyanúsítanak, megölte édesapját, feldarabolta, majd elásta a holttestet. A gyilkos információink szerint nehezen tört meg, napról napra csepegtet csak a történetből a rendőröknek, azt még nem árulta el, hol rejtette el bestiális tette bizonyítékait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter csodálkozik azon, hogy Szijjártó Péter még mindig miniszter [2024-05-23]

Megszólalt a külügyes hackerbotrányról Magyar Péter is, aki nem érti, hogyan lehet még a posztján az ügyet korábban simán letagadó, újságírókat
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kártérítést kapott Schumacher családja egy újság mesterséges intelligenciás [2024-05-23]

Parc Fermé: Kártérítést kapott Schumacher családja egy újság mesterséges intelligenciás
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Molnár Anikó elképesztően lefogyott: egy hajszál választotta el a betegségtől [2024-05-23]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vitézy Dávid: Az éjszakai élettel célzottan is foglalkozni kell [2024-05-23]

A főpolgármester-jelölt szerdán bejárta egész Budapestet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-23]

Aurelio még februárban szabadult a börtönből, és minden jel arra mutat, hogy a bent töltött idő igencsak megváltoztatta őt: felhagyott a rossz szokásaival, nem érdeklik az egyéjszakás kalandok sem, csak a családjával foglalkozik. Egyesek szerint az esküvő is tervben van már.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Végzett az apjával a Blikk volt újságírójának fia: bevallotta a gyilkosságot a férfi [2024-05-22]

Három évvel ezelőtt mély gyászba borult szerkesztőségünk kedves kolléganőnk elvesztése miatt, azóta pedig tovább mélyült a gyászunk, hiszen Scherer Zsuzsa férje, Károly eltűnése kapcsán gyilkosság gyanúja merült fel. A szívszorító családi tragédiával kapcsolatban most újabb részletekre derült fény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Végzett a saját apjával a Blikk volt újságírójának fia: bevallotta a gyilkosságot a férfi [2024-05-22]

Három évvel ezelőtt mély gyászba borult szerkesztőségünk kedves kolléganőnk elvesztése miatt, azóta pedig tovább mélyült gyászunk, hiszen Scherer Zsuzsa férje, Károly eltűnése kapcsán gyilkosság gyanúja merült fel. A szívszorító családi tragédiával kapcsolatban most újabb részletekre derült fény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Disznóknak: egyéjszakás kaland, javuló pénzügyi helyzet és egy kisebb otthoni baleset is kinéz [2024-05-22]

Sok hirtelen változás adódhat a szerelemben is
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

286-szor kellett beavatkozni a tűzoltóknak a pusztító keddi viharok miatt [2024-05-22]

A keddi viharos időjárás szinte az ország összes pontjára elért, villámokat szórt az ég, és mennydörgésektől volt hangos az éjszaka. A vihar Zalától Bács-Kiskunig több helyen is károkat okozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb komoly szakmai elismerést kapott Holló Bettina, az Index újságírója [2024-05-22]

A pszichés panaszokról, függőségekről szóló sorozat nagy szakmai visszhangot váltott ki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat [2024-05-22]

Az irtószert az esti, éjszakai órákban platós gépjárműre rögzített permetező berendezéssel juttatják ki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Mától végre hivatalos" [2024-05-21]

Újabb hatalmas projektbe vágta a fejszéjét Osváth Zsolt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hogyan történhetett a verőcei baleset és kellenek-e szigorúbb szabályok a magyar hajózásba? [2024-05-21]

Nem lesz könnyű dolga a rendőrségnek, hogy megállapítsa a szombat éjszakai tragikus verőcei hajóbaleset pontos okait, a kishajókon ugyanis nem kötelező a menetrögzítő rendszer, amiből következtetni lehetne azok mozgására. Ezen kívül azonban a folyami hajózásnak Magyarországon nagyon komoly szabályai vannak, amit ha betartanak, akkor ritkán fordulnak elő balesetek. Hogy mégis mi történhetett Verőcén, arról egy szakértővel beszélgettünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Piás sofőrök csodaszere: átverés vagy valóság? [2024-05-21]

Egy napokban megjelent svájci kutatás szerint fejlesztés alatt dolgoznak olyan csodaszeren, ami nem csak a másnaposságot szünteti meg szinte azonnal, de az alkohol lebontásának idejét is több mint a felére csökkenti. Vagyis ha egy sofőr iszik két sört, akkor ha beveszi ezt a vasat tartalmazó pirulát, akkor egy óra múlva már újra autózhat, de egy átmulatott éjszaka után sem kell 24 órát várnia hogy újra munkába állhasson, volánhoz ülhessen. Dr. Funk Sándor addiktológust kérdeztük, létezhet-e egyáltalán ilyen vegyület?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Emeld magasabb szintre a szájápolási rutinodat [2024-05-21]

Amennyiben a fogakról nem távolítjuk el időben a lepedéket, az idővel fogkővé keményedhet, ami szájszagot, ínygyulladást és fogszuvasodást eredményezhet, továbbá növelheti a szívbetegségek és a stroke kialakulásának esélyét. Tudtad, hogy szájvízzel ötször nagyobb mértékben csökkentheted a lepedéket, mintha csak fogselymet használnál a fogkrém mellé?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miért érte utol a hajrában Norris Verstappent? [2024-05-21]

Sokáig lassabb volt a McLaren a Red Bullnál az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, az utolsó körök mégis nagy hajszát hoztak
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Buliból tartott hazafelé a verőcei hajóbalesetben érintett társaság a tragédia éjszakáján [2024-05-21]

Mindannyian tapasztaltak voltak a hajózásban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt [2024-05-20]

25 ember közül hárman körözés alatt álltak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó [2024-05-19]

A vízről, a szárazföldről és a levegőből is keresik a folyóban eltűnteket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Véget ért a kiélezett hajsza, bajnokot avattak a Premier League-ben [2024-05-19]

Az utolsó, gólgazdag fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kéken fénylő meteorit világította meg az éjszakai eget Spanyolországban [2024-05-19]

Elképesztő felvételek terjednek a közösségi médiában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi [2024-05-19]

A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett, helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt [2024-05-19]

Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Két éjszakai lövöldözésben négy ember vesztette életét Columbusban [2024-05-19]

Egy ötödik jelenleg is kritikus állapotban van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Breaking: Magyar Péter megdöbbentő bejelentése Orbán Viktorról! [2024-05-18]

Szombat estére fajsúlyos bejelentést ígért országjárása szentendrei állomásán Magyar Péter, az ellenzék és a kormánypártok közös ellensége, akire sokan új belpolitikai messiásként tekintenek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tragikus: hiába sportolt egész életében, csak 55 évet kapott a sorstól a legendás színész [2024-05-18]

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai színész volt. Aztán kikerült a reflektorvényből és tragikusan korán, 55 évesen ragadta el a halál. Következzék Juhász Jácint különös élete - az ujsagmuzeum felidézésében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rakétatalálat ért egy olajszállító hajót a Vörös-tengeren [2024-05-18]

A panamai hajót a jemeni síita húszi lázadók által birtokolt Mukha kikötőváros közelében érte a támadás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Másodfokú riasztást adtak ki Fejér és Pest megyében [2024-05-17]

Jégeső és erős széllökések várhatóak az éjszakai órákba elnyúlóan.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megéri tartalékolni a szabadnapokat az év végéhez közeledve [2024-05-17]

Remek programok és sok éjszakázás van kilátásban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ön is imádja a Dűne-filmeket? Hihetetlen titkok a világsikerről, ezek után muszáj újranéznie őket [2024-05-17]

2021 egyik nagy szenzációja volt Frank Herbert: A Dűne című sci-fi sikerregényének második filmfeldolgozása. Az 1984-es első adaptáció is nagy port kavart újszerű világával, de közel sem akkorát, mint a több mint két órás, HBO-n is elérhető mestermű. A tudományos fantasztikum és a posztapokaliptikus jövőképek szerelmesei igazán elmerülhettek a film nyújtotta élményekben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Túlhajszolt, kizsigerelt zombikká váltunk, csak az egyéni megváltásban bízhatunk [2024-05-17]

Egy véges bolygón szeretnénk végtelen növekedést elérni, és a következményekkel nem foglalkozik senki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Centiken múlott a baleset: hajszál híján elütött egy rolleres kislányt egy autós Zuglóban [2024-05-17]

Ijesztő felvétel került fel az internetre Zuglóból. Egy rolleres kislányt éppen csak meg tudott állni, mielőtt elsodorta volna őt egy autós a gyalogosátkelőn.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Berúgta az ajtót a hidegfront: felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet, a heves viharok miatt riasztást adtak ki [2024-05-17]

Éjszaka egy hidegfront csapadékzónája érkezett, ami azt jelenti, hogy péntek estig sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A csapadékos idő ellenére az ország egyes részein akár 27 fok is lehet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak [2024-05-17]

Türk 1995-1999 között a medgyesi evangélikus templom orgonistája és karnagya volt, jelenleg orgonát, csembalót, hangszertant és kamarazenét oktat Kolozsváron.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Férje nem állt ki mellette, ezért terhesen faképnél hagyta őt a színésznő [2024-05-16]

Igazi díva volt. Hosszú lábakkal, szőke hajjal és elragadó mosollyal. Mégis, a pályája csúcsán a vőlegénye kérésének eleget téve visszavonult. Talán ezért is felejtettük el Alpár Gittát , aki Hollywoodot is meghódította, az utolsó filmjében például Marlene Dietrich volt a partnere - emlékszik az Újságmúzeum.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kihallgatták Fico merénylőjének feleségét [2024-05-16]

A nő eltakarta arcát, nem válaszolt újságírói kérdésekre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ritmikus gimnasztika Eb [2024-05-16]

Csaknem harminc országból több, mint 100 újságíró érkezik Budapestre, a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságra. Az Eb a jövő keddi pódiumedzést követően veszi kezdetét. Az eseményre többek között Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból és Bulgáriából is érkeznek sportújságírók. A versenyeket az M4 Sport-on, vagy az m4sport.hu-n lehet nyomon követni. A sportágban ez lesz a hatodik budapesti...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fico állapota továbbra is nagyon súlyos [2024-05-16]

A kormány szerdai, Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akin a kórházba szállítását követően többórás életmentő műtétet hajtottak végre. Szlovákia védelmi minisztere szerint a miniszterelnök állapota súlyos, de az éjszaka sikerült stabilizálni.

Az ABBA Agnethájával ilyen bunkók voltak az újságírók: az új dokumentumfilmből derült fény rá [2024-05-16]

Hiába értek el kitörő sikereket a zenekarral, sokszor méltatlanul bántak vele.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról [2024-05-16]

A TV JOJ szerint a merénylő feleségét is kihallgatták. A nő nem nyilatkozott, az arcát reklámújságokkal takarta el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kikerült egy videó a merénylőről: elmondta, már régen eltervezte a támadást Robert Fico ellen [2024-05-15]

Kikerült egy rövid videó Juraj Cintulával, amelyet állítólag röviddel az őrizetbe vétele után, kihallgatása előtt rögzítették. Hivatalosan senki nem erősítette meg, hogy a videó a támadás után készült, ám Cintula ruházatából és fejsérüléséből erre következtehetünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kikerült egy videó a merénylőről: elmondta, hogy már régen eltervezte a támadást Fico ellen [2024-05-15]

Kikerült egy rövid videó Juraj Cintuláról: a felvételt állítólag röviddel az őrizetbe vétele után, a kihallgatása előtt rögzítették. Hivatalosan senki nem erősítette meg, hogy a videó a támadás után készült, ám Cintula ruházatából és fejsérüléséből erre következtethetünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Krémes vegán eperfagyi receptje: ezzel helyettesítsd a tejszínt [2024-05-15]

Vegán eperfagyit növényi tejjel is készíthetsz, így igazán finom, krémes lesz a végeredmény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Továbbra sem ad válaszokat Ahmadinezsád látogatásával kapcsolatban az NKE rektora [2024-05-14]

Deli Gergelyt ezúttal a 444.hu szerette volna megszólaltatni, ő egy félmondattal pattintotta le az újságírót.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megdőlhet az eddigi rekord: idén tényleg ellephetik a magyarok Horvátországot [2024-05-14]

Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet várnak egész évben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hogy mi újság a kiscsibéknél? Kiderült, hogy játékosabbak a hímek, mint a nőstények [2024-05-14]

Egyértelmű nemi különbséget találtak svéd kutatók a csibék és a játékosság kapcsolatában. A hímek többet és szívesebben játszanak, igaz, később nagy hasznát veszik ennek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe [2024-05-13]

A hadiállapot bevezetése óta az ukrán törvényhozás zárt üléseket tartott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy év után szabadulhat a börtönből a koronavírus-járvány kitöréséről tudósító kínai újságíró, de támogatói egyelőre nem hallottak felőle [2024-05-13]

Csang Csan élete veszélybe került, amikor a börtönben éhségsztrájkba fogott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy év után szabadulhat börtönből a koronavírus-járvány kitöréséről tudósító kínai újságíró, de támogatói egyelőre nem hallottak felőle [2024-05-13]

Csang Csan élete veszélybe került, amikor a börtönben éhségsztrájkba fogott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ennyit alszanak a kisgyerekes anyák - Durva mínuszokat mutat egy kutatás [2024-05-13]

Fájdalmas belegondolni, hogy a baba születését követően ennyi éjszakai alvásról mondunk le.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A műtárgyak történetére fókuszál az idei Műtárgyak éjszakája fesztivál [2024-05-13]

A programokon a műtárgyak rejtélyes eredetének történetét szeretnék elmesélni az elkészítésük pillanatától egészen addig a pontig, amíg azok a műkereskedelembe kerülnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem aprózta el egy budapesti motoros az éjszakában: 64 bírságpontot szedett össze [2024-05-13]

Plusz egy félmilliós bírságcsekket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Márton Luana és D Kiss Zoltán is bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot [2024-05-12]

A belgrádi Európa-bajnokságon korábban már két éremmel bíró magyar küldöttségből hárman léptek pástra. A világbajnok Márton Luana remek meneteléssel jutott el az elődöntőig, és állhatott dobogóra a nap végén. D Kiss Zoltán parataekwondós, aki nemrég hajszálra volt attól, hogy direkt kvótát szerezzen a párizsi paralimpiára, most egy jóval erősebb mezőnyben állhatott dobogóra. Salim Omar Gergely...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lesifotók: Johnny Depp szakadtan támadta be a londoni éjszakát [2024-05-11]

Johnny Depp a szokásosnál is nyúzottabban csapott bele a szerda esti éjszakázásba Londonban. Lerúgott edzőcipője vitte a prímet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Időjárás: sok meglepetésre nem kell számítani, marad a jó idő hétvégén is [2024-05-11]

Hétvégén is marad a meleg, napos idő, akár 25-26 fokot is mérhetünk. Szombat este, vasárnapra virradó éjszaka elszórt záporokkal egy gyenge hidegfront átvonulhat, de ezt leszámítva érdemi csapadékra nem kell számítani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Különleges sarki fény borította az eget - gyönyörű felvételek készültek az égi jelenségről [2024-05-11]

Elképesztő látványban lehetett része azoknak, akik tegnap éjszaka ébren maradtak éjfél után. Hazánkból is látható volt ugyanis a sarki fény, amit a geomágneses vihar hozott magával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szilágyi János elárulta egy régi titkát: egy nőügy miatt rúgták ki a rádióból [2024-05-10]

Szilágyi János a hatvanas évek elején már a Magyar Rádiónál dolgozott, ám a pályafutása akkor nem volt hosszú életű, ugyanis a főnökei tudomást szereztek arról, hogy a stúdióban éjszakázott egy hölggyel, s a dologból hatalmas balhé kerekedett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hárman is hajszálra az éremtől [2024-05-10]

A nyitónapi aranyérem után pénteken három magyar is pástra lépett a belgrádi Európa-bajnokságon. Bailey Kelen, Patakfalvy Luca és Salim Sharif Gergely is egy lépésre volt csupán az éremtől. A negyeddöntőig jutva mindhárman ötödik helyen zárták az Eb-t. 87 kg, nyolcaddöntő: Bailey Kelen – Artsiom Plonis: 2-1 Taktikai jelleg dominált a meccs elején, ahol bő fél...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8

TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   

Most keresik: sturovo sexpartner    terhes szexpartner    sturovo sex partner    sturovo sex    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --   

Hírek - Autó, motor | Hírek - Baba, mama, család | Hírek - Belföld | Hírek - Bulvár | Hírek - Divat | Hírek - Egészség, életmód | Hírek - Film, mozi | Hírek - Gasztronómia | Hírek - Gazdaság | Hírek - Humor | Hírek - Informatika, tudomány | Hírek - Innen, onnan | Hírek - Karrier | Hírek - Külföld | Hírek - Kultúra | Hírek - Labdarúgás, foci | Hírek - Otthon, háztartás | Hírek - Sport | Hírek - Utazás | Hírek - Üzlet, vállalkozás | Hírek - Zene |

Főoldal  | Hirdetés feladás | Kapcsolat

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések

 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen

Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket