MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 

Tömegtüntetést hirdetett a gázai hadműveletek évfordulójára a legnagyobb brit palesztinpárti szervezet [2024-10-05]

Tömegtüntetést szervez szombatra Londonban a legnagyobb brit palesztinpárti kampányszervezet a Gázai övezetben indított izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítve.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Uniós bíróság: a biztonságos származási országgá nyilvánításnak az adott ország egész területére ki kell terjednie [2024-10-05]

Egy moldovai állampolgár nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Csehországban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

IDF: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben [2024-10-05]

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A kínai autókra kivetett vám miatt siratja Orbán Viktor az európai gazdaságot az x-en [2024-10-05]

Szerinte óriási csapás a kínai elektromos autókra kivetett vám.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter: Miért fél a vitától, miniszterelnök úr? [2024-10-05]

Százezres tömeget várt szombat délutánra Magyar Péter az MTVA Kunigunda úti épülete elé. Bár annyian nincsenek, sokan összegyűltek. A demonstrációt percről percre közvetítjük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magát tiszásnak álcázva készített interjúkat Magyar Péter tüntetésén a Pesti Srácok munkatársa - fotó [2024-10-05]

Varga Ádám Tisza pártos sajtósként kérdezgette a tüntetőket a közmédia Kunigunda utcai székházánál zajló tüntetésen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A 60 éves Szulák Andrea párducmintás cuccban: karcsúbb, mint valaha [2024-10-05]

Szulák Andrea a gyönyörű Niagara-vízesésnél pózolt párducmintás szettjében, fantasztikus formát villantott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megmutatta a valóságot Tóth Gabi: így néz ki smink nélkül [2024-10-05]

Rá se lehet így ismerni!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Te is sokszor jutalmazod magadat vele? 5 egyértelmű jele annak, hogy túl sok alkoholt iszol [2024-10-05]

Az alkoholfogyasztás nagyon megnőtt, különösen a világjárvány idején.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az örök élet titkát keresi Wossala Rozina új tudományos dokumentumfilmjében [2024-10-05]

Már elérhető az MVM Future Talks tudományos sorozat, mely azt fejtegeti, valóban létezik-e mód az élet meghosszabbítására, neves tech innovátorok beszélnek transzhumanizmusról, az "örök élet" titkairól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor nem örül az Európai Bizottság döntésének: szerinte ez óriási csapás [2024-10-05]

Az Európai Bizottság a napokban megszavazta a kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot. Ez a magyar miniszterelnök szerint hatalmas csapás a németországi autóiparra valamint az európai gazdaságra is. Szijjártó Péter még csütörtökön jelentette ki, hogy Magyarország nem szavazza meg a javaslatot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter támadta Szöllősi Györgyit, az ATV viszont kiáll a műsorvezetője mellett [2024-10-05]

Szöllősi Györgyi nemrég tette ki a Facebook-oldalára, hogy a 30. házassági évfordulójuk alkalmával néhány hétre elutazik a férjével Balira. Ez amiatt is különleges neki, hiszen nem volt még ennyi ideig távol, Európán kívül se nagyon volt még. A TISZA Párt elnöke, aki a Szöllősi főszerkesztette Egyenes beszédnek is volt már vendége, valamiért érdemesnek tartotta ezt szóvá tenni, miközben pénteken a közmédia Kunigunda utcai székházánál jelentkezett be.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy bajba került egy kiránduló Miskolcon: végül egy mentőegységnek kellett megmentenie [2024-10-05]

Egy kiránduló súlyos sérülést szenvedett Miskolc külterületén, a Kecske-lyuk barlang feletti részen. A diósgyőri hivatásos tűzoltók a területre kiérve a mentőkkel együtt gyalogosan közelítették meg az érintett szakaszt. Végül speciális mentőágy segítségével kellett lehozniuk a túrázót a mentőautóhoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Játszva tanulják a környezetvédelmet a gyerekek [2024-10-05]

Napjaink rohanó, fogyasztásorientált, hihetetlen tempóban digitalizálódó világában egyre kevésbé tudunk az igazán fontos dolgokra koncentrálni, és életünk részévé tenni valódi értékeink megóvását. Különösen igaz ez a gyermekekre, hiszen ők már ebben a különféle kütyükre épülő, tucattermékek tömkelegét kínáló környezetben nőnek fel. Ezért is különösen jelentős időt szakítani arra, hogy megismertessük velük a természet kincseit, és támogassuk őket a környezettudatos gondolkodás elsajátításában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Furcsa közjáték Magyar Péter tüntetésén az MTVA székházánál [2024-10-05]

Mint ismert, Magyar Péter a TISZA Párt vezére a közmédia jelenlegi helyzete miatt tüntetést szervezett az MTVA Kunigunda utcai székházához. A három órakor kezdődött demonstráción beszédek hangzottak el, utoljára Maga Magyar Péter lépett a színpadra. Ekkor különös közjáték zavarta meg a tüntetést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Melyik szereplő vagy a Jóbarátokból? Válaszolj a kérdésekre, kiderül! [2024-10-05]

Igazi örökzöld sorozat 30 év után is Jóbarátok. Emberek milliói rajonganak a nappaliban vagy a Central Perkben bandázó fiatal felnőttek történetéért. A hat barátból mindenkinek megvan a kedvence, nem igaz? Most elhoztunk egy személyiségtesztet, melyből kiderül, melyik karakterre hasonlítasz leginkább a sorozatból!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kukába dobta a fia képregényeit a nő: döbbenetes módon állt bosszút a fiú [2024-10-05]

Egy férfi megdöbbentő lépésre szánta el magát, miután az anyja kidobta az értékes képregényeit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét csaló levelek terjednek a rendőrség nevében [2024-10-05]

Legyenek körültekintők! Ne adják meg adataikat! - hívta fel a figyelmet az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sérült kirándulón segítettek a tűzoltók Miskolcon [2024-10-05]

Speciális mentőágyon hozták le a túrázót.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyilkosság a bolynappaliban: a királynő megeszi a fertőzött társakat [2024-10-05]

Nem hívják az ügyeletet, inkább megeszik a betegeket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Frankfurter Allgemeine Zeitung: A német nagykövet tiszteletlenül bánt a magyarokkal [2024-10-05]

A diplomata a Német Szövetségi Köztársaság kárára követett el hibát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vitézy Dávid reméli, hogy Karácsony Gergely belátja, a DK-MSZP-világ hatalmi monopóliumát a választók megszüntették [2024-10-05]

Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője értékelte az új Fővárosi Közgyűlés alapuló ülését.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor szerint már Németország sem képes meggyőzni az Európai Bizottságot, hogy [2024-10-05]

A miniszterelnök szerint hatalmas csapás éri az európai gazdaságot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megható videón Rebel Wilson esküvője, amin koszorúslányként virágot szóró kislánya is feltűnik [2024-10-05]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Gryllus Dorka százéves nagymamája, Gryllus Vilmosné [2024-10-05]

A színésznő nagymamája nemzetközileg elismert világhírű feltaláló volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az újonc otthonában sem tört meg a Fehérvár április óta tartó pocsék sorozata [2024-10-05]

Az ETO győzelme még csak meglepetésnek sem számít az elmúlt hetek teljesítményét látva.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi az a józan paraszti ész, és hogyan szerezzük meg? [2024-10-05]

Kérdés, hogy alapvető emberi tulajdonság-e vagy sem.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtorpant a német autóipar, az e-autók eladásai szinte a földbe álltak [2024-10-05]

Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett személygépkocsik száma a német autóipar szakmai képviseleti szerve a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) jelentése alapján. Átlagon felüli mértékben csökkentek az elektromos autók eladásai.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Volánbusz ősz végére befejezi a fejlesztést, aminek sokan fognak örülni [2024-10-05]

Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabálysértés kiguberálni a kukákból a betétdíjas palackokat, komoly büntetés is jár érte [2024-10-05]

Ha egy köztéri kukába dobja valaki, akkor az onnantól már a koncessziós társaság tulajdona.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több ezer forintot is spórolhatsz, ha ezt az appot használod - Összehasonlítja az árakat [2024-10-05]

Az összes hotelajánlat és szálláslehetőség elérhető egyetlen appban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így tartják életben Jules Bianchi emlékét [2024-10-05]

Fiatal versenyzőket támogatnak, agysérülést szenvedő betegek családjaival foglalkoznak, a nizzai kórházat fejlesztik
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Verstappen szerződésében is van kilépési záradék [2024-10-05]

Parc Fermé: Verstappen szerződésében is van kilépési záradék
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

4 reakció, ami poszttraumás stressz-szindrómára utal - Így vedd észre, ha valaki ebben szenved [2024-10-05]

A poszttraumás stressz-szindróma rengeteg mindentől kialakulhat, és a tünetei is szerteágazóak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Élő közvetítésünk Magyar Péter tüntetéséről a közmédiánál [2024-10-05]

Százezres tömeget vár szombat délutánra Magyar Péter az MTVA Kunigunda úti épülete elé. Bár annyian nincsenek, sokan összegyűltek. A demonstrációt percről percre közvetítjük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szlovák államgéppel hoztak ki magyarokat Libanonból [2024-10-05]

Kilenc magyar és egy libanoni hozzátartozó ült fel a szlovák mentesítő járatra, és Cipruson keresztül Pozsonyba repült.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem fogod elhinni! Ezt teszi a szervezeteddel a reggeli vízivás [2024-10-05]

Az alábbiakban 8 nyomós okot mutatunk, hogy ezentúl mindig igyál reggelente egy pohár tiszta vizet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rendőrség közleményt adott ki Magyar Péter tüntetésével kapcsolatban [2024-10-05]

Magyar Péter tüntetést szervezett az MTVA székházához a Kunigunda utcába szombat délután 15 órára. Az egyik tüntetni vágyó férfi többször arra buzdított másokat és kifejezte saját vágyát is, hogy a tüntetésre fejszét vigyen magával. A célja az lett volna, hogy a békés tüntetésen erőszakot szítson. A rendőrség megtalálta a férfit, elszámoltatása pedig folyamatban van, amivel kapcsolatban közleményt is kiadtak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Nem értek egyet" [2024-10-05]

Kroó Zita, a Pesti Srácok munkatársa a napokban heves vitát váltott ki a nemrégiben elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogásszal kapcsolatos kijelentésével. Miután szavai nagy felháborodást keltettek, az újságíró a közösségi oldalán kért bocsánatot az esetleges sértő megfogalmazásáért. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy továbbra is elutasítja az eutanáziát, és világnézeti különbségek miatt nem fogad el kioktatásokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megérkezett az első fotó Sydney van den Bosch csodás nászútjáról: a Maldív-szigeteken bringázik a gyönyörű modell [2024-10-05]

Sydney van den Bosch egy hete mondta ki a boldogító igent szerelmének egy meghitt, Balaton-parti álomesküvőn, szűk családi körben. Az időjárás okozta kezdeti nehézségek ellenére a ceremónia végül minden álmukat felülmúlta. Az ifjú pár ezt követően a Maldív-szigetekre utazott nászútra, a mézesheteikről pedig most meg is érkezett az első fotó.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szijjártó Péter bejelentette: magyarokat menekítettek ki Libanonból [2024-10-05]

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán jelentette be a hírt, biztonságban vannak a Libanonból kimenekített magyar állampolgárok. Elmondása szerint a reggeli órákban elhagyta Libanon légterét a Szlovákia által küldött mentesítő járat, fedélzetén 9 magyar állampolgárral és egy libanoni családtaggal. Korábban, augusztus elején már szállítottak ki magyarokat a térségből.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Súlyos döntést hozott Vilmos herceg, ezt nem gondoltuk róla [2024-10-05]

Hiába minden.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már a nagyim is ezt használta a vízkő ellen: egy olcsó csodafegyver a háztartásban [2024-10-05]

Az almaecet nemcsak salátaöntetként vagy bőrápolásra nagyszerű, hanem a háztartási tisztításban is igazi csodaszer.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Spárgás tejszínes húscsíkok metélt tésztával recept [2024-10-05]

Kedvenc ebéd lesz egy pillantás alatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Autószerelés: a Széchenyi-egyetem oktatója készítette fel a szakmák világbajnokságán kiválósági díjat nyert fiatalt [2024-10-05]

Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem munkatársa készítette fel a világ legjobb fiatal szakembereinek...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nincs új a nap alatt: továbbra is sokkoló árak az ingatlanpiacon [2024-10-05]

Ha valaki olcsóbban szeretne ingatlant vásárolni, ne Budapest vonzáskörzetében nézelődjön.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megkezdték az egytonnás amerikai bomba hatástalanítását Ferencvárosban [2024-10-05]

A művelet miatti lezárások 16 óráig befolyásolja a közlekedést a területen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi lesz a magyar válogatottal? Sorra halasztják a meccseket idegenbeli NL-ellenfelünknél [2024-10-05]

Boszniában eddig tizenhat halálos áldozatot követeltek az áradások és földcsuszamlások.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Harmadszor is nyert, ezzel továbbjutott a BL-selejtezőből az FTC [2024-10-05]

A BVSC ugyancsak három nyert meccsnél tart
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Muri Enikő visszaszólt Az Árulók őt kritizáló nézőinek [2024-10-05]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sok bizonytalanság után már hivatalos, érkezik a Neveletlen hercegnő 3. [2024-10-05]

A filmet már 2022 óta forgatják.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Baltával ment volna Magyar Péterék tüntetésére, a rendőrség most elfogta [2024-10-05]

Az elszámoltatása folyamatban van.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Interpol-főtitkár szerint veszélyesen nő a nemzetközi bűnbandák befolyása [2024-10-05]

Mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elkezdődött a közmédia épülete előtt a tüntetés [2024-10-05]

A Tisza Párt szervezett demonstrációt az MTVA székházához, az Index élőben követi az eseményt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába népszerű a sütőtökös tejeskávé, akár depressziót is okozhat [2024-10-05]

A tinédzserek kedvence nem igazán nekik való.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Akár járványt is okozó komoly szennyeződések lehetnek a csapvízben [2024-10-05]

Súlyosan fertőzött lehet a lakásunkba érkező víz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szentkirályi Alexandra: nem irigykedő károgásra van szükség a Városligetben [2024-10-05]

A Fidesz budapesti elnöke szerint a Liget Budapest Projekt komoly befektetés Budapest jövőjébe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai kimaradt a Liverpool kezdőjéből, csapata szenvedve nyert Londonban [2024-10-05]

Arne Slot vezetőedző alaposan ráijesztett a magyar szurkolókra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

11 [2024-10-05]

A támadók mellett az Újpest kapusa is fantasztikus produkciót nyújtott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lezuhant egy magyar turista egy olasz panorámaútról, miközben a naplementét fotózta [2024-10-05]

Egy térdficammal megúszta a balesetet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-10-05]

Parc Fermé:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miért teljesítenek alul az idősebb pilóták? [2024-10-05]

Christian Horner szerint mentális okai lehetnek annak, hogy az idősebb, rutinosabb F1-es versenyzők gyakran alulteljesítenek a szenzációsan bemutatkozó újoncokkal szemben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az M1 állítja, hogy be fognak számolni a székházuknál kezdődő tüntetésről, de Magyar Pétert fenyegetőzéssel vádolják [2024-10-05]

A közmédia azt hangoztatja, hogy továbbra is meg fogják hívni Magyar Pétert a stúdiójukba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sötét és baljós [2024-10-05]

Elkezdték a hatástalanítását annak a világháborús bombának amit a Sorokási út feletti vasúti híd töltésének bontásakor találtak. Órákra le kellett állítani miatta a vasúti közlekedést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerbül mondott beszédet a szélsőséges Milorad Dodik mellett Szijjártó [2024-10-05]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rendőrből biztos, hogy nem lesz hiány Magyar Péter tüntetésén [2024-10-05]

Azért annyian nem lesznek, mint ahány tüntetőt Magyar ígért, de kollégáink így is rengeteg rendőrségi járművet fotóztak le.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rengeteg rendőrrel és 4950 forintos Tisza-karkötővel indul Magyar Péter tüntetése a közmédiánál - élő közvetítésünk [2024-10-05]

Százezres tömeget vár szombat délutánra Magyar Péter az MTVA Kunigunda úti épülete elé. A demonstrációt percről percre közvetítjük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Győrfi Pál szerint nem terhelték túl a betegek az új fővárosi ügyeleti rendszert [2024-10-05]

Átlagosan 2-3 óránként esett be egy ember az ügyeletekre a fővárosban a keddi indulás utáni első három napban. Hétvégén pöröghet fel a dolog.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kamarás Norbi szívmelengető vallomása: "Tíz éve játszom a hülyegyerek szerepét, elég volt..." [2024-10-05]

A Dancing with the Stars-ról és az elmúlt hónapokról is mesélt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sonkás-sajtos rakott kenyér recept [2024-10-05]

Egyszerű és nagyszerű.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elképesztő jelenetek: lovak szabadultak el az M5-ösön [2024-10-05]

Öt megvadult ló szaladt fel az M5-ös autópályára a Szeged felé vezető oldalon tegnap délután. Az esetet egy autós videóra vette, a felvételen hallani, hogy ők értesítették a rendőröket, miközben próbálták védeni az állatokat és mentek utánuk vészvillogóval.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi történt? Harry herceg a felesége, Meghan Markle nélkül ünnepelte a születésnapját [2024-10-05]

Harry herceg szeptember 15-én töltötte be a 40. életévét, de születésnapjának éjszakáját állítólag nem a feleségével töltötte. III. Károly király fiatalabb fia ehelyett barátaival ment túrázni. A sussexi herceg születésnapi köszönőüzenetében sem tett említést a hercegnéről, ez pedig sokak szerint arról árulkodhat, hogy a pár kapcsolati nehézségekkel küzd.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Micsoda? Már nem csak Audit gyártanak Győrben? Megnéztük, mi folyik a gyárban! [2024-10-05]

A győri Audi-gyár a világ legnagyobb motorgyára. Nem mellesleg hat százalékkal járul hozzá a magyar exporthoz. Mostantól egy új modellt, a Cupra Terramart is nálunk gyártják.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán-beszéd és "Mocskos Fidesz!" - Tüntetnek Magyar Péter hívei az MTVA székházánál - Fotók [2024-10-05]

Tüntetést szervezett szombatra az MTVA székháza elé Magyar Péter. A hivatalosan délután háromkor kezdődő demonstrációt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tragédia [2024-10-05]

Tragikus medvetámadás történt a szlovákiai, liptószentmiklósi járásban, Hibbe községben, ahol egy középkorú férfi életét vesztette. Az 55 éves férfihoz mentőhelikoptert is hívtak, de a súlyos sérülései miatt már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrjárőrök azonnal a helyszínre siettek, az esetről a barnamedvékkel foglalkozó szakértői csoportot is értesítették.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Teljesen le fog állni a közigazgatás négy napra [2024-10-05]

Megjött az új szabály, kötelező közigazgatási szünetet vezet be a kormány, a rendelet 2025 január 1-én lép majd hatályba. A rendelet értelmébe jövőre 4 napon keresztül lesz szünet, decemberben. 2025-től minden év december hónap 26 napja után az első munkanaptól, következő év első munkanapját megelőző munkanap végéig fog tartani a szünet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rendőrség közleményt adott ki Magyar Péter tüntetésével kapcsolatban - annak szól, aki baltát akart vinni oda [2024-10-05]

Magyar Péter tüntetést szervezett az MTVA Székházhoz a Kunigunda utcába szombat délután 15:00 órára. Az egyik tüntetni vágyó férfi többször arra buzdított másokat és kifejezte saját vágyát is ezen tettre, hogy a tüntetésre fejszét vigyen magával. A célja az lett volna, hogy a békés tüntetésen erőszakot szítson. A rendőrség megtalálta a férfit, elszámoltatása pedig folyamatban van, amivel kapcsolatban közleményt is kiadtak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elfogtak egy feltételezett női sorozatgyilkost, aki brutális módon ölte meg áldozatait [2024-10-05]

A kanadai rendőrség letartóztatott egy feltételezett sorozatgyilkost, Sabrina Kauldhart, akit három ember meggyilkolásával vádolnak. Az áldozatok között két férfi és egy idős nő is szerepel, mindannyian késelés áldozatai lettek különböző városokban. A hatóságok jelenleg vizsgálják az ügyet, az ámokfutás indítéka egyelőre még nem ismert.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marko Steinerrel példálózott a káromkodásügyben [2024-10-05]

Kettős mércét érez Max Verstappen büntetését összevetve Günther Steiner sztárrá válásával, és nem akarja, hogy a versenyzőket túl sok szabállyal nyomják el
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vowles ismét hangoztatta: Colapinto megérdemel egy F1-es ülést [2024-10-05]

Parc Fermé: Vowles ismét hangoztatta: Colapinto megérdemel egy F1-es ülést
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt gondolja Mikes Anna Krausz Gábor Ázsia Expresszes kirohanásairól [2024-10-05]

A műsor alatt nem akarta elmondani neki a véleményét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elkapták a férfit, aki azzal fenyegetőzhetett, hogy baltával megy Magyar Péterék közmédiás tüntetésére [2024-10-05]

A kormánymédia napok óta riogat az erőszakos tömeg képével, a rendőrség most ugrott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mennyi kalória van egy banánban? Teszteld, mennyire ismered a gyümölcsöket! [2024-10-05]

A gyümölcsökről sokan tudják, hogy a legtöbbjüknek alacsony a kalóriatartalma, azt kevesebben, hogy melyikben van több, ha összehasonlítjuk őket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem az Ázsia Expresszben kezdődött? Ez derült most ki Zsigmond Angi és Béres Anett konfliktusáról [2024-10-05]

Megszólalt Angi, és elmondta hogy kezdődött.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sminktrendek a 2024-es őszi-téli szezonra, amikkel ragyogni fogsz [2024-10-05]

Beköszöntött az ősz, a néha szürke, borongós időben pedig igazán fontos, hogy találjunk magunknak olyan dolgokat, amikkel feldobhatjuk a hangulatunkat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most derült ki: végső leleplezésre készül Meghan Markle. Súlyos, amit tervez [2024-10-05]

Csak ez az egy dolog tartja vissza.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elkezdődött a kiürítés Ferencvárosban a ritka, egytonnás amerikai bomba miatt [2024-10-05]

Kiürítik Ferencváros egy részét a minap talált II. világháborús bomba miatt. A feladat végrehajtása szombat délelőtt elkezdődött, a délutáni órákban várható, hogy a tűzszerészek hatástalanítják a robbanótestet. A helyszínen Gajdos Milán, a honvéd tűzszerészek kommunikációs tisztje azt is elmondta, mit tegyen, ha valaki régi, bombának vélt eszközt talál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Igazi gyilkos szörnyeteg!- Fotók a Ferencvárosban talált ritka, egytonnás amerikai bombáról [2024-10-05]

Kiürítik Ferencváros egy részét a minap talált II. világháborús bomba miatt. A feladat végrehajtása szombat délelőtt elkezdődött, a délutáni órákban várható, hogy a tűzszerészek hatástalanítják a robbanótestet. A helyszínen Gajdos Milán, a honvéd tűzszerészek kommunikációs tisztje azt is elmondta, mit tegyen, ha valaki régi, bombának vélt eszközt talál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fotók a Ferencvárosban talált ritka, egytonnás amerikai bomba miatti kiürítésről [2024-10-05]

Kiürítik Ferencváros egy részét a minap talált II. világháborús bomba miatt. A feladat végrehajtása szombat délelőtt elkezdődött, a délutáni órákban várható, hogy a tűzszerészek hatástalanítják a robbanótestet. A helyszínen Gajdos Milán, a honvéd tűzszerészek kommunikációs tisztje azt is elmondta, mit tegyen, ha valaki régi, bombának vélt eszközt talál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gáspár Laci meglepő kijelentést tett az X-Faktorban: ilyen extrém külsővel képzeli el magát [2024-10-05]

Ma este 20 órakor folytatódik az X-Faktor izgalmas válogatója, ahol a nagy hangok mellett bizony a kevésbé tehetséges énekesjelöltek is bemutatkoznak majd. A produkciók között azonban a zsűritagok sem unatkoznak, ehelyett újabb és újabb meglepetésekkel állnak elő. Így tett most Gáspár Laci is, aki elhatározta, hogy hamarosan teljesen átalakítja a saját testét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elképesztő felfedezést tett Gáspár Laci és Tóth Andi: még ebben is hasonlítanak! - videó [2024-10-05]

Ma este 20 órakor folytatódik az X-Faktor válogatója, ahol a tehetséges és a kevésbé tehetséges énekesjelöltek egyaránt megmutatják magukat. Az adás során, a produkciók között azonban a zsűritagok sem tétlenkednek. Ha épp nem áll senki a színpadon, akkor ők szórakoztatják el egymást váratlan helyzeteket szülve. Most az is kiderült, hogy Tóth Andi és Gáspár Laci között meglepően sok a hasonlóság.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elképesztő jelenetek: lovak szabadultak el az M5-ön [2024-10-05]

Öt megvadult ló szaladt fel az M5 autópályára a Szeged felé vezető oldalon tegnap délután. Az esetet egy autós videóra vette, a felvételen hallani, hogy ők értesítették a rendőröket, miközben próbálták védeni az állatokat és mentek utánuk vészvillogóval.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi történt? Harry herceg felesége, Meghan Markle nélkül ünnepelte születésnapját [2024-10-05]

Harry herceg szeptember 15-én töltötte be 40. életévét, de születésnapjának éjszakáját állítólag nem feleségével töltötte. III. Károly király fiatalabb fia ehelyett barátaival ment túrázni. A sussexi herceg születésnapi köszönő üzenetében sem tett említést a hercegnéről, ez pedig sokak szerint arról árulkodhat, hogy a pár kapcsolati nehézségekkel küzd.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Valami történik a Szabadság-szoborral [2024-10-05]

Október második péntekén olyat láthatunk Budapesten, amire még nem volt példa: a város egyik, ha nem a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bepörög az őszi szüretszezon [2024-10-05]

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bearmant nem tudta elérni a Ferrari beugrása előtt [2024-10-05]

Parc Fermé: Bearmant nem tudta elérni a Ferrari beugrása előtt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Döntött a kormány az idősek ingyenes fogászati ellátása korhatárának emeléséről [2024-10-05]

Több szervezet is megkereste a minisztériumot a tervezettel kapcsolatban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pachert Balázs kiütéssel tervezi legyőzni Sánta Lászlót a Sztárboxban [2024-10-05]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szigorú intézkedések jönnek a Szent Margit Kórházban [2024-10-05]

A teljes területen érvényben lesznek a döntések.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Republikánus szenátorok aggódnak a magyar demokrácia állapota miatt [2024-10-05]

Amerikai delegáció mérte fel az itteni állapotokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   1    2   [3]   4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 6 5 4 3 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: parkany sexpartner   


Most keresik: parkany sexpartner   


Főoldal  | Hirdetés feladás | SUPERApró -Minden ami (apró)hirdetés 

 

 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (2950)