| Külügyi szóvivő: Egyetlen magyar munkavállalót sem érintenek az elbocsátások az iváncsai akkugyárban [2024-05-13] Az RTL-nek korábban egy ott dolgozó is azt mondta, hogy |
| 15 milliárd forintos nyereséget termelt tavaly a Hell Energy [2024-05-13] A bevétel nagy része külföldről jött. |
| Elon Musk nyomott ismét egy hátraarcot [2024-05-13] Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a világ egyik leggazdagabb emberének szándékain. |
| 60 millió forintos jutalmat kapott Parragh László a Moltól [2024-05-13] Dől a pénz. |
| Egykor közel egymilliárdos nyeresége volt, ám kegyvesztett lett a kormánynál, így már csak a mínuszokat számolgatják [2024-05-13] Így múlik el a világ dicsősége Csetényi Csaba cégeinél. |
| Az Amazon Franciaország mellett tette le a voksát [2024-05-13] Jelentős beruházásokat terveznek, és több ezer munkahelyet hoznak létre. |
| [2024-05-13] Trükközésben még mindig jók vagyunk. |
| 76 fős lelátót kap 172 millió forintért egy megye 2-es csapat [2024-05-13] Nagy lehet az öröm az Esztáron működő Blondy FC-nél. |
| Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél [2024-05-13] Van, ahol az adott részleg 10 százalékától is elköszöntek. |
| RTL: Több száz dolgozót rúgtak ki az iváncsai akkugyárból, de egyelőre úgy tűnik, csak a külföldieket [2024-05-12] "A magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el" |
| Hogyan lett a Balkán-kartell a világ legjobb kokaincsempésze, Európa pedig a legnagyobb fogyasztó? [2024-05-12] A balkáni csempészek Jugoszlávia 1991-es felbomlása után kezdetben a Balkánon, majd a 2000-es évek elejétől komoly kapcsolati hálóval és hajózási jártassággal Dél-Amerikából Európába építettek ki kokainszállítási útvonalakat. A rendőrség a szárazföldön és a tengeren is igyekszik lépést tartani velük, több-kevesebb sikerrel. |
| RTL: Több száz dolgozót rúgtak ki az iváncsai akkugyárból, de egyelőre úgy tűnik csak a külföldieket [2024-05-12] "A magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el" |
| Környezetvédők tüntettek a berlini Tesla-gyárnál [2024-05-11] A vállalat visszautasítja a vádakat. |
| Nagy a baj: eltűnhet a boltokból a világ egyik leghíresebb csípős szósza [2024-05-11] Ezúttal nem a klímaváltozás a gond. |
| Mi marad, ha tényleg letarol mindent itthon a Temu [2024-05-11] A generatív MI-k segítségével nagyon egyszerűvé vált magyarítani (vagy bármilyen nyelvre, országra) átültetni webshopokat. Ezzel ez e-kereskedelem globalizálódik. A hazai kereskedőknek emiatt olyan szereplőkkel kell szembenézniük, mint a Temu, de erre egyáltalán nincsenek felkészülve, még a nagyok se. |
| Szijjártó [2024-05-11] Az MSZP központi titkárságának volt alkalmazottja a munkanélküliség és a devizahitel elől menekült Londonba. |
| Politico: Fico Orbán példáját követve bontaná le a szabad sajtót Szlovákiában [2024-05-11] A szlovák kormányfő nem áll szóba független médiumokkal, a közmédiát pedig a kormány szócsövévé tenné az új törvénytervezet kritikusai szerint. |
| Parragh László az akkugyárakról: Nagyon könnyen bajba kerülhetünk [2024-05-11] Az iparkamara elnöke szerint a kamaraelnöknek az egész gazdaságot kell néznie, nem csak a vállalkozások érdekeit. A magyar gazdaságnak jó víziója van, de akadnak kockázatok. Parragh László szerint Nagy Márton és Matolcsy György most |
| A MÁV fejtágítót tett közzé az ellenőrök, járművezetők elleni erőszakról [2024-05-11] Nagyon sok jegyvizsgálót, járművezetőt támadnak meg az utasok, aki tettlegességet követ el, akár börtönbe is kerülhet. A közlekedési vállalat néhány személyes történetet is megosztott. |
| Vasúti járműgyártásban is lesz együttműködés a kínaiakkal [2024-05-10] Mozdonyok és tehervagonok beszerzéséről és magyarországi gyártásáról állapodott meg egy magyar és két kínai cég. |
| Nagy Márton előtt írt alá megállapodást a kínai Huawei és a 4iG [2024-05-10] A 4iG a Huawei-jel fejleszt felhőt, a platform a hazai és a Magyarországra települő kínai nagyvállalatoknak készül. |
| Az OTP meglépte, amit ígért: korlátozta az átutalásokat [2024-05-10] A jegybank legkésőbb szeptembertől vár el lépéseket az internetes csalások szaporodása miatt. Ezek egyike a napi utalási limit bevezetése, amit az OTP máris megtett. |
| Stratégiai ügy lett a csornai napelemgyár felszámolása [2024-05-10] Ezt akár a cégbe öntött rengeteg állami támogatás is indokolja. |
| Az állam értékbecslés és kész tervek nélkül vette meg Tiborcz üzlettársától a zuglói új [2024-05-10] Az állam 244 milliárd forintot fizet a vitatott beruházásért. |
| Matolcsy Ádám emberei sorra kerülnek be a jegybank ingatlanos óriáscégébe [2024-05-10] Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd felesége legalábbis papíron részt vett a hírhedt 15 milliárd forintos New York-i luxuslakás megvásárlásában. |
| Nagy visszatérőket jelentett be az Újpest [2024-05-10] A klub két korábbi játékosa, Kovács Zoltán és Szakály Péter is visszatér az Újpest labdarúgócsapatához. |
| Több tízmilliós kárt okozott egy bűnözőpáros, akik ezerszámra hamisítottak Budapest-bérleteket és jegyeket [2024-05-10] Azt használták ki, hogy a jegy- és bérletkiadó automaták a jegyet, a bérletet és a számlát is hőpapírra nyomtatja, ráadásul az ÁFA-s számla mérete megegyezik a bérletével, és egyes vegyszerekkel a szelvények festékrétege torzulás nélkül eltávolítható. |
| Minden leányán nyert az OTP [2024-05-10] A profit kétharmada a leánybankokból származik. |
| A Mol magyarázza a gyenge eredményét: szemét, kormány [2024-05-10] A vártnál alacsonyabb lett a Mol nyeresége az első negyedévben. A vállalat szerint a hulladékkoncesszió a vártnál rosszabbul fialt, és nagy terhet jelentettek a magyarországi extra adók az olajfeldolgozásban és a kereskedelemben. |
| Nukleáris együttműködést jelentett be Orbán Viktor Hszi Csin-pinggel közös tájékoztatóján [2024-05-09] Azt, hogy mit is fog jelenteni a nukleáris együttműködés, nem árulták el. |
| Hszi Csin-ping és Orbán Viktor közös tájékoztatót tartanak - kövesse élőben a hvg.hu-n! [2024-05-09] A kínai elnök és a magyar miniszterelnök jókora csúszással kezdődő tájékoztatójára a sajtót nem hívták meg, a felek azonban bejelentéseket tesznek. Élő közvetítésünk. |
| Vége a szabad szellemvárosozásnak a balatoni Pripjatyban [2024-05-09] Lezárják a szentkirályszabadjai egykori szovjet laktanya területét, csak az mehet be, aki airsoftozni akar. |
| Összeállnak a streamingóriások, egy csomagban lehet majd előfizetni a Disney+, Max és Hulu hármasra [2024-05-09] A lépés célja a Netflixhez való felzárkózás. |
| Így néz ki Magyarország legújabb olajkútja Pest megyében [2024-05-09] Vecsés után Turáról is járhatnak a tartálykocsik a Mol Dunai Finomítójához. Az új kút napi ezer hordó olajat ad majd, a remények szerint hosszú évekig. |
| Megkérték őket, hát bevásárolták magukat Gerendaiék a MÁK étterembe [2024-05-09] Fejlődni akart a MÁK étterem, de nem volt elég tőkéjük, ezért megkeresték Gerendai Károly cégét. A Costes Group felerészben beszállt a MÁK-ba, de a tulajdonrészhez jutott Mizsei János séf is. |
| Két európai olajóriás is kivándorlást tervez Amerikába [2024-05-09] Pörgőbb részvénypiacra számítanak, de más oka is lenne a költözésnek. |
| Régiós viszonylatban is kiemelkedő, elképesztően profi illegális cigigyárra csapott le a NAV [2024-05-09] Nagy kapacitású illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV. Az üzem működtetői konspiráltan dolgoztak, kézi rádiókon kommunikáltak, hang- és hőszigetelés mögé rejtették a gyárat, ahol már félig készen állt egy új gépsor. Raktáraikban 600 ezer karton ciginek megfelelő mennyiségű alapanyagot tároltak, az előállított áru adótartalma eléri az egymilliárd forintot. |
| Szerettek volna, de nem tudtak bilit és vécékefét venni Mészárosék szállodái a Kisfaludy-programból [2024-05-09] Biliket, vécékeféket, gyermekkádakat, pelenkaszemeteseket is akartak vásárolni a Hunguest Hotels Zrt. szállodaláncához tartozó egységek a Kisfaludy-program támogatásaiból, de pont erre nem kaptak forrást. Ilyen olcsó tételek ugyanis nem voltak elszámolhatók. |
| Szerették volna, de nem tudtak bilit és WC-kefét venni Mészárosék szállodái a Kisfaludy-programból [2024-05-09] Biliket, WC-keféket, gyermekkádakat, pelenkaszemeteseket is akartak vásárolni a Hunguest Hotels Zrt. szállodaláncához tartozó egységek a Kisfaludy-program támogatásaiból, de pont erre nem kaptak forrást. Ilyen olcsó tételek ugyanis nem voltak elszámolhatók. |
| Kommunikáció és közösségi lét: ilyen az élet a Chio és Pom-Bär snack-ek gyártójánál [2024-05-09] Van olyan cég, ahol a munkavállalók döntésekbe való bevonása és a menedzsment közvetlensége nem csak jól hangzó, üres frázis, hanem mindennapi gyakorlat is. Karvalics Mária, az Intersnack HR-vezetője és Sófalvi Adrien marketingvezető segítségével bepillantást kaphatunk abba, hogyan építik a bizalmat és az elkötelezettséget az Intesnack-nél. |
| Hatmilliárdot fizetett az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással épült élményparkért [2024-05-09] A zalaszabari létesítmény korábban a nagyközönség előtt is nyitva állt. A jövőben beteg, gyógyuló és rászoruló gyerekek használhatják majd ingyenesen. |
| Átlátszó: hiába tagadta, akkumulátorhulladékot tárol a szennyezett Salgó-patak mellett dolgozó cég [2024-05-08] A cég szerint nem tőlük származik a patak vizében kimutatott rákkeltő anyag, mivel salgótarjáni telephelyükön még nem folytatnak hulladékkezelést. Most azonban olyan képek kerültek nyilvánosságra, amelyeken lítium-ionos akkumulátor felirat szerepel a telephelyen tárolt hulladékok csomagolásán. |
| Több mint 10 milliárdot pumpált bele az állam, mégis bezár a nagy reményekkel indult magyar cég [2024-05-08] A csornai napelemgyár tulajdonosa már márciusban állásidőre küldte a dolgozókat. |
| Egy kicsit megnyugodtak a kutasok: Akkor marad az ellátásbiztonság, ha a kormány tényleg nem avatkozik bele az üzemanyagok árazásába [2024-05-08] Rendkívüli közgyűlésen értékelik majd a független benzinkutasok Nagy Márton szavait, de azt már most jó iránynak látja a szövetségük elnöke, hogy nem avatkozik be a kormány a piaci folyamatokba. |
| Egy kicsit megnyugodtak a kutasok: Akkor marad ellátásbiztonság, ha a kormány tényleg nem avatkozik bele az üzemanyagok árazásába [2024-05-08] Rendkívüli közgyűlésen értékelik majd a független benzinkutasok Nagy Márton szavait, de azt már most jó iránynak látja a szövetségük elnöke, hogy nem avatkozik be a kormány a piaci folyamatokba. |
| Nagy Márton: A kormányzati beavatkozás sikeres volt, rend van, de ezután is kéthetente megnézik, olcsó-e a benzin [2024-05-08] Rend van az üzemanyag-kereskedelemben, ezért most nem avatkozik be a kormány durvább eszközökkel, de ezután is kéthetente megnézik, hogy a szomszédos országok átlaga alatt van-e a magyar ár |
| Bajnai Gordon egy nagy londoni tanácsadó cégnél most egy 25 milliárd dolláros projekten dolgozik [2024-05-08] A volt miniszterelnök sok éve Londonban él, de hétvégékre hazajár Budapestre a családjához |
| A Raiffeisen orosz üzleteit már az osztrák hatóságok sem támogatták tovább, a bank mégsem száll be a Strabagba [2024-05-08] A szankcionált Gyeripaszkával való üzletet már nem tudták támogatni az osztrák hatóságok. |
| Nagy Márton újabb akkumulátoripari együttműködésről egyeztetett egy kínai céggel [2024-05-08] A NIO akkumulátorcsere technológiájának közös fejlesztése a cél. |
| Orbán Ráhel nyilvánossá tette az Instagramját [2024-05-08] Rögtön meg is reklámozta férje hotelbirodalmát. |
| 48 ezer liter akciós étolajat árverez el a NAV [2024-05-08] Tengernyi sültkrumplit, lángost, esetleg fánkot lehet készíteni a 66 raklapnyi étolajjal. |
| Befejezi Covid-vakcinája gyártását az AstraZeneca [2024-05-08] A cég szerint vannak már hatásosabb készítmények is a piacon. |
| Lopott árammal sütötte a kenyeret egy baranyai pék [2024-05-08] A férfi kilenc hónap alatt 11 millió forintnyi áramot lopott el. |
| Egyetlen rongáló 27 millió forintos kárt okozott a MÁV jegykiadó automatáiban [2024-05-08] A vasúttársaságnak és a rendőrségnek együtt sikerült elkapni azt az embert, aki a jegykiadó automaták rongálásával, több mint 27 millió forint kárt okozott. |
| 444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége [2024-05-08] Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson. |
| Négy és félszer akkora profittal indította az Erste ezt az évet, mint az előzőt [2024-05-08] Jóval infláció fölött nőttek az Erste bevételei, míg a kiadásokat meg tudták fogni, az eredmény nagy profit. Igaz, lehetett volna kétszer ekkora is az eredmény, ha nincs a különadó. A lakosság már egyre bátrabban vesz fel hitelt, a cégek viszont óvatosak. |
| Ezekre a dokumentumokra lesz szükség az otthonfelújítási támogatás igényléséhez [2024-05-08] A Nemzetgazdasági Minisztérium összeszedte, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére. |
| Elképesztő mennyiségű pénzt önt Szaúd-Arábia a FIFA-ba [2024-05-08] Négy évre szól a szponzor szerződés a világ legnagyobb olajvállalata, a szaúdi Aramco és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) között. |
| Magyar úttörővel csinál írásból "élő" embert a mesterséges intelligencia - a Colossyan-sztori a Mérlegenben [2024-05-07] Újabb nemzetközileg elismert AI-startup a Mérlegenben, ezúttal Kovács Dominik, a Colossyan AI-videócég alapítója volt a vendégünk: arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul és milyen, akár unortodox megoldásokban hisz egy új piac feltörekvő szereplője. |
| Mészáros Lőrincnek már saját vagyonkezelő alapítványa is van [2024-05-07] A felcsúti milliárdos az Eternitas nevet választotta a vagyonkezelőnek, amely örökkévalóságot jelent. |
| A Temu ledózerolta a magyar webshopokat, máris 1,25 millió vásárlója van [2024-05-07] Ha így megy tovább, év végére a Temu lesz a legnagyobb |
| Új, rejtett kamerás felvétel készült Putyin egyre fényűzőbb, milliárddolláros palotájának belsejéről [2024-05-07] Nagy változásokon esett át a palotabelső a legutóbbi, 2021-es videó óta. |
| Új, rejtett kamerás felvétel készült Putyin egyre fényűzőbb, milliárd dolláros palotájának belsejéről [2024-05-07] Nagy változásokon esett át a palotabelső a legutóbbi, 2021-es videó óta. |
| Közel 20 milliárdot ad a kormány munkásszállók építésére [2024-05-07] A következő három éven belül 25-30 új munkásszállást akarnak, de azokban csak fele részben lehet külföldi vendégmunkásokat elhelyezni. |
| Kiszoríthattuk volna az oroszokat a paksi bővítésből, de Orbán ragaszkodott a Roszatomhoz [2024-05-07] A Direkt36 szerint tavaly volt egy ötlet kormánykörökben, hogy a francia Framatome-mal belevágunk a Paks III. építésébe, az évek óta csúszó Paks II. pedig majd idővel elsorvad. De a lap szerint ebbe a miniszterelnök nem ment bele. |
| Bevételt hozhat a cégeknek a rugalmas energiafogyasztás [2024-05-07] A technika ma már lehetővé teszi, hogy a cégek ideiglenesen úgy szabályozzák energiafogyasztásukat, hogy közben bevételre tesznek szert. Ugyanakkor az, hogy ki élhet ezzel a lehetőséggel, összetett kérdés. Tóth Zoltánnal, az E.ON Hungária Csoport egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetőjével beszélgettünk arról, hogy hogyan működik ez a szolgáltatás, és pontosan kik igényelhetik azt. |
| A Tesco-vezér kifejtette, szerinte miért van esélyük a Lidllel szemben [2024-05-06] |
| Szijjártó Péter: Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának [2024-05-06] Megszaladt a kreativitás a külügyminiszter szövegírói stábjában. |
| Warren Buffett megmondta, mi lesz minden idők legnagyobb üzlete: a csalás a mesterséges intelligenciával [2024-05-06] Olyan most a mesterséges intelligencia, mint régen az atomenergia volt, csak azt látjuk, hogy hatalmas dolog, de még nem értjük igazán, mekkora károkat lehet okozni vele |
| Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő [2024-05-06] A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar érdekeknek jelenleg nem kedvez, ha cégnevekről zajlik találgatás a sajtóban. |
| 86 ezer utasnak fizet kártérítést a Qantas, mert nem létező járatokra adtak el jegyeket [2024-05-06] Rekordközeli bírságot és kártérítést vállalt a Qantas a törölt járatokra eladott jegyek miatt. |
| Már épül a jövő városa Újbudán [2024-05-06] Autómentes lakókörnyezet, karnyújtásra lévő szolgáltatások, a természet közelsége és energiatakarékos okosotthonok. Ilyennek képzelhetjük a jövő városait, Újbudán azonban mindez már kézzelfogható valóság. |
| Kéri vissza a debreceniket az Auchan [2024-05-03] Kétféle saját márkás kolbászban is szóját találtak. |
| Meghalt a hajléktalanból lottómilliomossá lett győri férfi [2024-05-03] Temetésén nem volt tömeg, de a rokonok lerótták kegyeletüket. |
| 200 milliárd forintos ajánlatukkal kenterbe vernék a Podravkát is Mészárosék a legnagyobb horvát cégért zajló versenyben [2024-05-03] A Fortenova-csoportért kínált összeg a horvát érdeklődők ajánlatának bő másfélszerese, de messze meghaladja a cégcsoport piaci értékét is. A háttérben horvátországi termőföldek hasznosítása is felsejlik. |
| Szinte mindenhol bezuhantak az iPhone-eladások [2024-05-03] Míg az okostelefon-piacon 10 százalékkal nőttek a globális eladások, az iPhone esetében ugyanennyivel csökkentek. |
| Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek [2024-05-03] Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka. |
| 369 milliárdos nyereséget ért el az MVM Csoport [2024-05-03] A Csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak. |
| Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt. [2024-05-02] Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán. |
| 1999 óta először lett veszteséges a Gazprom [2024-05-02] Az orosz óriás gázértékesítésből származó bevétele a felére esett 2023-ban. |
| Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét [2024-05-02] Nem lehet hatályos a Samsung-gyár engedélye, amíg nem dönt a bíróság arról, hogy sérti-e a környezetvédelmi előírásokat. A pert indító szervezet szerint le kellene állítani a gyárat. |
| Prémium szolgáltatást indít az egyik magyar kúthálózat [2024-05-02] Exkluzív szolgáltatásokkal várják a sofőröket. |
| Lavinát indíthat a taxispiacon, hogy a Bolt után itt az Uber és a Gett, az utasok viszont örülhetnek [2024-05-02] A taxis fuvarszervező applikációkon rendelt fuvar esetében könnyen visszakereshető, hogy ki és milyen útvonalon szállította az utasát, így nehezebb csalni is. Az Uber visszatérésével és a Gett megjelenésével pedig valószínű, hogy jelentősen nő az applikációban rendelt autók aránya, azaz várhatóan kevesebb lesz a visszaélés, és biztonságosabb lehet az utazás is. |
| Akadozik a K&H mobilbankja [2024-05-02] Van, akit enged belépni a mobilbank a K&H-nál, de átmeneti kimaradásokról ír a cég. |
| Konkurenciája is követi az Ubert Budapestre [2024-05-02] A Gett a Taxim társasággal közösen, előbbi márkanév alatt indulhat Magyarországon néhány héten belül. |
| Hiába adnak el egyre kevesebb magyar árut külföldön, óriási rekordot döntött a külkereskedelmünk [2024-05-02] Sokkal több pénz érkezik be az országba, mint amennyiért külföldi árukat veszünk, de a változás egyik fő oka az, hogy kevesebb pénz maradt külföldi termékeket behozni. |
| 134 milliárd forintnyi hitelt adott az Eximbank a Ganz spanyolországi vonatbizniszéhez [2024-05-02] A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban vehetik meg, mint a Vodafone-ügylet. |
| 190 milliárdos veszteséget ért el az MVM Csoport [2024-05-02] A csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak. |
| Hamarosan csak két magánnyugdíjpénztár marad a piacon [2024-05-01] A hosszú éveken át négyszereplős piacon rövidesen csak két intézmény marad állva. |
| Hivatalos eljárást indított az Európai Bizottság a Facebook és az Instagram ellen [2024-04-30] A gyanú szerint a két platform mögött álló Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt. |
| A közmédiához került a Nemzeti Sport [2024-04-30] A lap 2022-ben került az állam tulajdonába. |
| Nagy Márton, az érző szívű terminátor: mégsem a régiós átlaghoz kell igazodniuk a magyar benzinkutaknak? [2024-04-30] A miniszter örül a Mol árcsökkentésének, és jó ötletnek tartja, hogy csak a szomszédos országokhoz viszonyítsuk a hazai árakat. Az árstop lehetősége még mindig az asztalon van, a kormány a jövő héten dönt. |
| Elvileg titok, gyakorlatilag Csányi Sándor szépen körberajzolta az OTP történelmi bevásárlását [2024-04-30] Egy balti bank, a Luminor elég pontosan megfelel azoknak a jellemzőknek, amelyeket Csányi Sándor elnök-vezérigazgató ismertetett az OTP felvásárlási célpontjáról. |
| Megkérdezték Rogántól, hogy Balásy megkerülte-e őt az Euronews megvásárlásakor [2024-04-30] Vadai Ágnes arról is kérdezte a propagandaminisztert, hogy mire kellett a NER-nek a csatorna. |
| Nagy Márton, az érző szívű terminátor: Örülök, hogy a kooperációt választották [2024-04-30] A miniszter örül a Mol árcsökkentésének, és jó ötletnek tartja, hogy csak a szomszédos országokhoz viszonyítsuk a hazai árakat. Az árstop lehetősége még mindig az asztalon van, a kormány a jövő héten dönt. |
| Kőolajat talált a Mol Tura közelében [2024-04-30] A lelőhelyen fúrt kút napi ezer hordó kőolajat termel. |
| Berobbant az Airbnb, nagyot ugrott a turizmus márciusban [2024-04-30] Márciusban a vendégek száma 30, a vendégéjszakáké 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szálláshelyeken. |
| Csökkentek az árak az iparban [2024-04-30] Az ipari termelői árak éves alapon 3 százalékkal csökkentek márciusban, februárhoz képest stagnáltak. |
| Belarusz betiltotta a Deutsche Wellét [2024-04-30] A döntés értelmében az is bűncselekményt követ el, aki olvassa vagy megosztja a DW Belarus cikkeit. |
| Húsz százalékkal nőtt a Budapest Airport forgalma tavaly [2024-04-29] 2023-ban 14,6 millió utas fordult meg a repülőtéren, amelyet a közeljövőben visszavásárolhat a kormány. |