| Megérkezett Putyin új [2024-01-04]Egy 39 éves blogger december közepén jelentette be, hogy elindul az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin ellenfeleként. Az orosz elnöknek eddig 11 kihívója akadt, akiknek márciusig van lehetőségük kampányolni. |
| Tragédia: halálra gázolt egy embert a vonat Miskolcon [2024-01-04]A baleseti helyszínelés miatt Miskolc-Rendező állomásnál korlátozást vezettek be, ezért a miskolci fővonalon a menetidő 10-20 perccel megnőhet - közölte a Mávinform. |
| Fordulat a MÁV-nál: 2023-ban már többen vettek jegyet és bérletet online, mint a pénztárakban [2024-01-04]A 2023-as év vízválasztó volt MÁV-START jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. A jegyek és bérletek 37,7 százalékát már online váltották tavaly, ezzel párhuzamosan 32,5 százalékot ért el a pénztári jegyváltás, ám ez utóbbi egy fokozatos csökkenés eredménye. A vállalat reményei szerint idén várhatóan már az internetes, illetve a mobilalkalmazással történő jegy- és bérletvásárlást fogja választani az utasok többsége. A MÁV-START 2023-ban öt fontos fejlesztéssel tette kedvelhetőbbé és népszerűbbé az önkiszolgáló, azon belül az online jegyvásárlást.... |
| Ön titokban nyomon követi, mi történik az exével? [2024-01-04]Mindenki másképp él meg egy szakítást. Van, aki soha többé nem szeretne hallani az egykor imádott kedvesről, más viszont titokban továbbra is nyomon követi az exet. |
| Ausztriában 2024 márciusától elkobozzák a gyorshajtók autóit [2024-01-04]Az extrém gyorshajtók idén március elsejétől elveszíthetik autójukat Ausztriában. Lengyelországban pedig az ittas vezetők autóit is lefoglalhatják! |
| Annyira kellett a veszprémi diáknak az osztálytársa kajája, hogy biciklilánccal verte és kést szorított a torkához [2024-01-04]Vádat emeltek egy fiatalkorú fiúval szemben, akinek az iskolatársa ennivalójára fájt a foga. A cél elérése érdekében néha kerékpárlánccal és kábeldarabbal is verte a másikat. |
| Meghalt a nő, aki a világ talán leghíresebb csókját kapta [2024-01-04]Meghalt Francoise Bornet, a nő, aki a világ talán leghíresebb csókját kapta. A 93 éves nő szerepel azon a fotón, ami 1950-ben Párizsban készült, és hatalmas sikert aratott az elmúlt évtizedekben. |
| Jason Momoával és Jack Blackkel jön a Minecraft című film [2024-01-04]A Jason Momoa és Jack Black főszereplésével készülő családi filmet jövő tavasszal tervezik bemutatni. |
| Emelkedik a katonák bére: mutatjuk a számokat [2024-01-04]Január 1-jétől ismét emelkedik a magyar katonák illetménye - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel. |
| Valóság a vászon mögött: Ön tudta, hogy csupán 705-en élték túl a luxushajó katasztrófáját? [2024-01-04]Aligha akad olyan személy a mai világban, aki ne hallott volna annak a Southamptonból New Yorkba tartó luxushajónak a tragédiájáról, amelyik még a legelső útjáról sem tért vissza. A Titanic rejtélyeit mind a mai napig kutatják, és már kiállítást is rendeztek belőle, de valóban az igazi, szomorú eseményeket láthattuk a filmvásznon is? Sorozatunk ezen részében utánajártunk. |
| Nem úri huncutság: a nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak (x) [2024-01-04]Már a 19. századi bécsi udvar gyermeknevelési útmutatójában is később fújtak ébresztőt a kis hercegnőknek, mint a hercegeknek. A több alvás azonban nem holmi úri huncutság: mára tudományosan bizonyított az a tény, hogy a nőknek többet kell aludniuk, mint a férfiaknak. |
| Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat január 4-től [2024-01-04]A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. |
| Borzalmas halálos baleset történt Körmendnél: a rendőrség szemtanúkat keres [2024-01-04]A körmendi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. |
| Kizsebelt egy alvó utast egy férfi a 6-os villamoson, nagyjából fél perc múlva elfogták a rendőrök [2024-01-04]A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy férfit, aki egy hónappal ezelőtt a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson várakozó egyik villamoson egy alvó utastól próbált értékeket elvenni. A bűncselekményt észlelő rendőrök még a járművön elfogták az elkövetőt, akit a bíróság 3 év fegyházbüntetésre ítélt. |
| Horrorisztikus körülmények között élő kislányra bukkantak a rendőrök: a babakocsis tolvaj anyját keresték - fotók [2024-01-04]Egy nő nem egyszer babakocsiba rejtve lopott el dolgokat egy monori boltból. Végül a rendőrök vették észre 16 hónapos kislányával az elkövetőt. |
| Bill Clintonról döbbenetes dolgot állított a szexhálózatot működtető Epstein: leleplező infók kerültek nyilvánosságra [2024-01-04]Bill Clintonnak a Jeffrey Epstein-ügy miatt kellett magyarázkodnia. |
| Szabó Simon titokban elvált: már tavaly elköltözött a családjától [2024-01-04]Szabó Simon, a Farm VIP győztese először beszélt arról, hogy hosszú házassága a tavalyi évben véget ért. |
| Pánik a tokiói metróban: késes ámokfutó támadt az utasokra [2024-01-04]Letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint szerda este több embert megkéselt Tokió egyik metróvonalán. |
| Nőket bántalmazott egy agresszív kéregető Kaposváron: a férfi nem várt ellenállásba ütközött [2024-01-04]A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki az utcán egyedül közlekedő nők bántalmazásával akart értékekhez jutni. |
| Donald Trump mindent bevet: a Legfelsőbb Bíróságon fellebbez a választásból való kizárása ellen [2024-01-04]Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma. |
| [2024-01-04]Az X-Faktor felfedezettje, aki igen nehéz és hosszú éven túl, most azt is elárulta, mi az oka annak, hogy egy ideje nem hallottunk felőle. Saját útkeresés, arculatváltás |
| Vasárnaptól sarkvidéki hideg szakad Magyarországra, ismét országszerte szakad majd a hó [2024-01-04]Vasárnaptól beköszön majd az igazán zord tél, hétfőn hajnalban pedig sok helyen akár -5 fok alá is zuhanhat a hőmérséklet. |
| Padlógázzal indította az évet a lakáspiac: brutálisan megugrott a kereslet - mutatjuk a részleteket [2024-01-04]Nagyon erősen kezdte az évet a lakáspiac, amire számítani lehetett a tavaly pangás után - derül ki abból az elemzésből, amely a decemberi és a január első napjait jellemző kereslet alakulását ismerteti. |
| Jeffrey Epstein elkotyogta az egyik áldozatának, milyen lányokat szeret Bill Clinton [2024-01-04]Újonnan kiadott bírósági dokumentumokban Jeffrey Epstein áldozata, Johanna Sjoberg azt állítja, a ragadozó azt mondta neki, |
| Pánik a tokiói metróban: késes ámokfutó támadt az utasokra - videó [2024-01-04]Letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint szerda este több embert megkéselt Tokió egyik metróvonalán. |
| Pataky Attila: [2024-01-04]Pataky Attila már 50 éve zenekarának él, és pontosan tudja azt is, még meddig fogja ezt megtenni. A zenész tudatosan éli az életét, hiszen elmondása szerint azt is pontosan tudja, miért született a Földre. |
| [2024-01-04]Majka mindenkit sokkolt a 2023-as év végi döntésével, ám ő már korábban is megmondta, melyek azok a feltételek, amelyek számára fontosak, amiként azt sem titkolta, hogy a pénz sem elhanyagolható szempont számára. |
| Stephen Hawking is részt vett Jeffrey Epstein orgiáin? Döbbenetes részletek és fotók láttak napvilágot [2024-01-04]Dagad a botrány, amióta nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein bűntársainak a nevét. A 946 oldalas bírósági irat szerdán látott napvilágot, és azon |
| Leváltották a nemzeti park igazgatóját, aki nem akarta engedni, hogy keresztet állítsanak a természetvédelmi területen [2024-01-04]Új vezetőt neveztek ki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság élére. Selmeczi-Kovács Ádám még természetvédelmi őrként kezdte a karrierjét, de a hír elsősorban a távozó elődje miatt érdekes. |
| Tűz ütött ki egy ceglédi iskolában: itt vannak a részletek [2024-01-04]Tűz ütött ki egy oktatási intézményben Cegléden, a Buzogány utcában. Az első emeleten egy 25 négyzetméteres helyiség teljes terjedelmében égett. |
| Lottóláz: a héten több mint négymilliárd forint a főnyeremény az ötösön [2024-01-04]Csaknem fél éve halmozódik az ötös lottó főnyereménye: négymilliárd forintot vihet haza, aki ezen a héten egyedül tippeli meg helyesen a számokat |
| Ambrus Attila a Sztárboxról: [2024-01-04]2023 decemberében, a Sztárbox szuperdöntőjében bejelentették, hogy 2024-ben sem kell hiányolnunk az RTL legnépszerűbb műsorát. Most Ambrus Attila, Zámbó Krisztián és Dér Heni is elárulta, hajlandó lenne-e felvenni a bokszkesztyűt. |
| Jeffrey Epstein elkotyogta az egyik áldozatának, hogy milyen lányokat szeret Bill Clinton [2024-01-04]Újonnan kiadott bírósági dokumentumokban Jeffrey Epstein áldozata, Johanna Sjoberg azt állítja, hogy a ragadozó azt mondta neki, |
| Liptai Claudia felfedte Gesztesi Károly titkát: ezt csak kevesen tudták a színészről [2024-01-04]Liptai Claudia mosolyogva elevenítette fel ezt a kedves kis történetet. |
| Balogh Edina és Szabó Simon összejöttek a Farm VIP-ban? A színész megszólalt kapcsolatukról [2024-01-04]Balogh Edinán és Szabó Simonon a műsorban is látszott, megkedvelték egymást. Több lehet köztük a barátságnál. |
| Repes a boldogságtól a Sztárban sztár leszek! győztese: megmutatta szerelmét, akivel együtt ünnepelte az új évet [2024-01-04]Az énekesek az év utolsó napját is együtt töltötték, ám egyelőre nem árulnak el sok mindent a boldogságukról. |
| Herceg Erikát azzal támadják, hogy anorexiás: most tiszta vizet öntött a pohárba [2024-01-04]Herceg Erikának elege lett abból, hogy rengetegen bántják az alakja miatt, sőt, sokan odáig is elmentek, hogy anorexiásnak nevezték. Az énekesnő elárulta, mi az igazság. |
| Hatalmas botrány közeleg: nyilvánosságra hozzák Jeffrey Epstein bűntársainak nevét, köztük ismert és népszerű emberekét [2024-01-04]Az amerikai bíróság nyilvánosságra hozza több tucat ember nevét, akik az elhunyt Jeffrey Epstein szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez köthetők. |
| Szabó Simon tavaly júniusban titokban elvált a feleségétől: elárulta, milyen kapcsolat alakult ki közte és Balogh Edina között [2024-01-04]Szabó Simon több hétig tartó fizikai és mentális erőpróba után megnyerte a TV2-n futó Farm VIP előző évadát. A magyar színművész becsületesen versenyzett mindvégig, ám volt egy dolog, ami a farmon meg tudta törni: a gyermekei hiánya. |
| [2024-01-04]Soltész Rezső szerepet kapott a Valami Amerika című sorozatban, amelyben a Galaxis című tehetségkutató ítészeként láthatjuk őt. Az énekes igazán sarkos véleményt fogalmazott meg a zsűrizéssel kapcsolatosan. |
| Videójáték-történelem: ez a 13 éves srác lett az első, aki végigvitte a Tetrist [2024-01-04]1989-ben jelent meg számos generációnak a szórakozását meghatározó, már filmben is megörökített Tetris. Egy tizenhárom éves srác most több mint ezerötszáz sort rakott ki a játékban, ezzel pedig megdöntve a világcsúcsot. |
| Friss fotón a 88 éves Alain Delon: lánya ölelkezős képet posztolt kettejükről [2024-01-04]Alain Delonról friss képet osztott meg a lánya, Anouchka. |
| Az eddigi legnagyobb fogolycsere zajlott le Ukrajna és Oroszország között: itt vannak a részletek [2024-01-04]Az eddigi legnagyobb fogolycsere történt meg az orosz-ukrán háború kezdete óta. A hírről az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij számolt be az X-en. Kiderült, hogy 230 ukrán térhetett haza, míg cserébe 248 oroszt engedett szabadon Ukrajna. |
| Repes a boldogságtól a Sztárban sztár leszek! győztese: megmutatta szerelmét, akivel együtt ünnepelte az újévet - fotó [2024-01-04]Az énekesek az év utolsó napját is együtt töltötték, azonban egyelőre nem árulnak el sok mindent a boldogságukról. |
| [2024-01-04]Yvonne Dederick lánya, Mardoll elárulta, hogy beregisztrálna az OnlyFansre. A fiatal énekesnő azonban nem arra használná a platformot, amire a legtöbben, neki más tervei vannak. |
| Az amerikai légierő hamarosan megkaphatja a világ leggyorsabb katonai repülőgépét [2024-01-04]Az amerikai légierő hamarosan birtokba veheti a világ eddigi leggyorsabb katonai repülőgépét. A Lockheed Martin által fejlesztett, szigorúan titkos SR-72 hiperszonikus repülőgép az első lesz a saját műfajában, mert nem a fedélzeten ülő pilóta vezeti majd. |
| A Samsung kameraérzékelői megörökíthetik a láthatatlant [2024-01-04]Korábban már láttunk olyan telefonokat, amelyek láthatatlan részleteket is rögzíteni tudnak a fotókon. De ezek mind speciális szenzorokra támaszkodtak. A Samsung a Galaxy S24 okostelefon-sorozattal készül a mesterséges intelligenciára, de úgy tűnik, a vállalat jövőbeli kameraérzékelői is jelentős AI-lökést kaphatnak. |
| Esős, borult időnk lesz csütörtökön: zivatarok miatt figyelmeztetést adtak ki [2024-01-04]Folytatódik a januári enyheség, de ma eső nélkül nem igazán ússzuk meg. |
| Szobrot emelnének a 2006-os szemkilövésnek [2024-01-04]Szobrot emelnének Budapesten, ami a 2006-os őszi események egyik fontos pillanatát ábrázolná, amikor Nagy László szemét kilőtték egy gumilövedékkel. A férfit egy rendőr találta el az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéssorozat egyik alkalmával. |
| A Magyar Televízió bemondói egykor és ma: a 76 éves Mohai Gábor kolléganőivel fotózkodott [2024-01-04]Mohai Gábor és egykori kolléganői, Endrei Judit és Bay Éva a mai napig szoros barátságot ápolnak egymással. |
| A fizetése háromszorosát is elvesztette a pókerasztal mellett Mucsi Zoltán: [2024-01-04]A 2004-es magyar film, a Montecarlo! Makkosi Róbertjeként biztos lábakon állt a kaszinóban Mucsi Zoltán, hiszen előre meg tudta mondani, melyik szám lesz a nyerő a rulettasztalnál. A kártyával azonban nem teljesen ugyanez a helyzet. |
| A szerencse csak a szerencséseknek forgandó [2024-01-04]Sosem voltam nagy szerencsejátékos, nem is nyertem soha sokat, és csak néhányszor ruletteztem, akkor is mindent feltettem a fekete nyolcasra... persze, el is buktam. Ám az érzést ismerem, az izgalmat, a várakozást, a drukkot. A már nagykorú fiammal játszottunk egyszer online, mert korábban feltett egy ötezrest valamelyik virtuális kaszinóban és nyert 240 ezer forintot. Természetesen ez nem ismétlődött meg, pedig ő nagyon hitt benne, majd iszonyú csalódott volt, amikor nem sikerült. |
| Több mint 1500 ember halt meg a Titanicon, mégsem találtak egyetlen csontot sem a közelben [2024-01-03]Megfejthették a Titanic egyik legnagyobb feltáratlan titkát. A hajótragédiáról szóló film rendezője, James Cameron szerint sosem találták meg a több mint 1500 halott ember csontjait. Kiderült, mi lehet e furcsa dolog magyarázata. |
| 12 állam együttesen üzent a jemeni lázadóknak: a támadások azonnali leállítását követelik [2024-01-03]Tizenkét |
| Márton András kiborult Vidnyánszky Attilára lemondásának visszavonása miatt: [2024-01-03]Márton András kemény véleményt fogalmazott meg Vidnyánszky Attila lemondásának visszavonásáról. |
| [2024-01-03]Adam Driver két olyan filmben is szerepelt, amelyekben olasz karaktert alakított. Ilyen volt A Gucci-ház és a nemrég megjelent Ferrari is. Mivel meglepően sokan nem tudtak e dolog mellett szó nélkül elmenni, a színész keményen beleállt a kritizálóiba. |
| Eddig tartott: Szlovákia megszünteti az ellenőrzést a magyar határnál [2024-01-03]A szlovák belügyminiszter, Sutaj Estok szerint már nincs szükség a szlovák |
| Az anyagyilkos Gypsy Rose Blanchard megrázó vallomása az édesanyja által rákényszerített műtétekről: [2024-01-03]Gypsy Rose Blanchard hátborzongató részleteket mesélt arról, hogyan bánt vele az édesanyja gyerekkorában, illetve mennyi mindent kellett elviselnie mellette. |
| [2024-01-03]Hofi Géza egyszer úgy megviccelte Sas Józsefet, hogy az feleslegesen utazott el Debrecenbe. |
| [2024-01-03]Megrázó vallomást tett azoknak a diósjenői lányoknak a testvére, akiket a nevelőapjuk ölt meg. Bár a fiatal lányok édesanyja tagadja, hogy tudott a szörnyűségekről, a fiú szerint ez nem igaz. |
| Sosem hallott történet: Bujtor István úgy beszólt Kern Andrásnak, hogy le kellett állítani a forgatást [2024-01-03]Bujtor István fia olyan történetet mesélt el az édesapjáról és Kern Andrásról, amelyet korábban még nem osztott meg. |
| Mindenki Luke Skywalkere, Mark Hamill a mai napig nem tudja megbocsátani a Star Wars egyik jelenetét: nem ezt ígérték neki [2024-01-03]A Luke Skywalkert alakító színész a mai napig dühös azért, hogy végül nem úgy került be a Star Wars |
| Durván drágult szerdán a gáz ára [2024-01-03]A londoni FTSE-100 mutató 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,38 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,58 százalékos mínuszban fejezte be a napot. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,43 százalékkal gyengült. |
| Nagy Feró és a fia együtt sírtak, miután a fiatal zenész bejelentette, kilép a Beatricéből: [2024-01-03]Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila őszintén vallott arról, milyen érzésekkel távozott a Beatricéből. |
| "Ki nem sz*rja le?" - Hollywood imádott sztárja elküldte a francba a filmjeit kritizálókat [2024-01-03]Adam Driver két olyan filmben is szerepelt, amelyekben olasz karaktert alakított. Ilyen volt A Gucci-ház és a nemrég megjelent Ferrari is, emellett pedig meglepően sokan nem tudnak szó nélkül elmenni. De úgy tűnik, hogy a színészt nem kell félteni: keményen beleállt a kritizálóiba. |
| Szörnyű autóbaleset áldozata lett a Marvel-filmek sztárja újévkor: elgázolták, súlyos sérüléseket szenvedett, az arca szétroncsolódott [2024-01-03]Rémisztő, milyen állapotban van a híres színésznő, miután újévkor elgázolta egy autó. |
| [2024-01-03]Rubint Réka rántotta le a leplet arról, hogy a fia miért tért vissza nélkülük Magyarországra a családi nyaralásról. |
| "Tudott róla, az biztos" - Megszólalt a meggyilkolt diósjenői lányok testvére, szerinte az anyjuk is részt vett az emberölésben [2024-01-03]Megrázó vallomást tett azoknak a diósjenői lányoknak a testvére, akiket apjuk ölt meg. Bár a fiatal lányok édesanyja a tagadja, hogy tudott a szörnyűségekről, a fiú szerint ez nem igaz. |
| Szandi 23 éves lánya bikiniben pózolt Miamiban: Blankának bomba az alakja [2024-01-03]Szandi lánya Amerikában ünnepelte a szilvesztert. Blankáról szikrázó napsütésben, a strandon készült bikinis kép. |
| Ön emlékszik az Egy rém rendes családra? Most újra élheti Al Bundyék mindennapjait [2024-01-03]Lökött egy família, az már biztos! A család 1987-ben bukkant föl a képernyőn. Akkor még senki sem sejtette, hogy tévétörténelmet írnak, a nyolcvanas-kilencvenes években nem volt még egy sorozat, amely ekkora sikert aratott. Pedig az Egy rém rendes család alaposan kilógott a megszokott tévészériák közül. Most az RTL Kettőn látható dupla részekkel a kezdetektől, minden hétköznap 12.00 órától (ismétlés: 23.00) |
| 26 ezren köszöntötték az új esztendőt Mága Zoltánnal: a hegedűművész több száz millió forinttal segített a rászorulóknak [2024-01-03]Kétszeres telt házas, grandiózus show-műsorral, 26 ezer fős közönség előtt tartotta meg immár 16. alkalommal, 2024. január 1-jén Európa egyik legnagyobb újévi koncertjét a világhírű hegedűművész a béke, szeretet és az összefogás jegyében a Papp László Budapest Sportarénában. A Budapesti Újévi Koncert Gáladíját a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas Molnár Piroska és korunk egyik legjelentősebb férfi színésze, a Nemzet színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas érdemes művész: Cserhalmi György kapta! |
| Mattesz Csilla Gesztesi Károlyról: [2024-01-03]A négy évvel ezelőtti január 4-én hunyt el Gesztesi Károly. Az ország egyik legkedveltebb színművésze a budapesti Ferdinánd hídon, az autójában lett rosszul, ám hiába érkeztek ki hamar a mentősök, az életét már nem tudták megmenteni. |
| Kandász Andi büszkesége: tartja a fiatalkori súlyát [2024-01-03]Kandász Andrea korábban már mesélt arról, hogyan adott le több mint 20 kilót, ám most újra előkerültek a régi fotói. |
| Külföldi utazással lepte meg az édesanyját Megyeri Csilla [2024-01-03]Nem mindennapi ajándékkal lepte meg a 70. születésnapja alkalmából az édesanyját Megyeri Csilla. Külföldre utaztak, hogy ott ünnepeljenek közösen. |
| Weisz Fanni terített ágyon kíván jó éjszakát [2024-01-03]Az Óperenciás tengeren túlról köszöntötte a követőit Weisz Fanni, aki nem is igazán a távoli helyszínnel lepte meg őket, mint inkább a képen látható rengeteg étellel. |
| Így él most a Reszkessetek, betörők [2024-01-03]Brenda Frickert a legtöbben a Reszkessetek, betörők 2. részéből ismerhetik. A művész |
| Barátság vagy szerelem: összejöhetnek a Farm VIP sztárjai? [2024-01-03]Lehet ez még több barátságnál? Bár már egy hete véget ért a Farm VIP legutóbbi évada, sokan azt suttogják, hogy Szabó Simon nem csupán a fődíjat jelentő 14 millió forint mellett szerelmet is nyerhet a műsor által. |
| Hogyan lesz a műanyaghulladékból kincs? Tudósok megtalálták a módját [2024-01-03]Izgalmas fejlemény, hogy a tudósok felfedeztek egy új módszert a polietilén (PE) |
| Szörnyű autóbaleset áldozata lett a Marvel filmek sztárja új évkor: elgázolták, súlyos sérüléseket szenvedett, az arca szétroncsolódott [2024-01-03]Rémisztő, milyen állapotban van a híres színésznő, miután új évkor elgázolta egy autó. |
| Gabriela Spanic és Fernando Colunga friss szelfije tarol az Instán: a Paula és Paulina másik sztárja is szerepel a fotón [2024-01-03]Gabriela Spanic és Fernando Colunga sok szappanopera-rajongót hatottak meg. |
| Lövöldözés az ukrán-magyar határon: hadköteles férfiak próbáltak Magyarországra szökni [2024-01-03]Embercsempész vitte őket a határhoz, ahol a határőrök figyelmeztető lövésekkel állították meg őket. |
| Hatalmas baki az ATV-n, ezért semmisült meg váratlanul a Csatt című műsor adása: megszólalt a vezérigazgató [2024-01-03]Németh S. Szilárd magyarázatot adott arra, hogy mi történt az ATV kedd esti műsorával, amelynek második részét nem sikerült leadniuk a nézőknek. |
| Mel Gibson 68 éves lett: ezek voltak a legendás színész legnagyobb botrányai [2024-01-03]Ma ünnepi a 68. születésnapját napjaink egyik legtehetségesebb, ám emellett legbotrányosabb színésze is. Mel Gibson élete enyhén szólva is eseménydús, az évtizedes karrierje alatt a legendás és sokszínű szerepei mellett számos kapcsolati botrány, válás, függőség és rendőrségi ügy színesítette a portfólióját. |
| 20 évet kaphat, az anyja szerint nem akart ölni: Molotov-koktélt dobott barátja házára Péter [2024-01-03]Többszörösen minősülő emberölési kísérlet miatt akár 20 évig is börtönben maradhat a mezőcsáti Peczánka Péter, aki Molotov-koktélt dobott egykori barátja házára. Alighanem az éppen arra sétálók gyors reakcióján múlt, hogy nem történt tragédia. A gyúlékony anyaggal átitatott rongy az egyik utca felőli ablaknál landolt, a redőny már lángolt, amikor a járókelők megkezdték az oltást. A házban többen is tartózkodtak, akik közvetlen életveszélyben voltak a felbőszült férfi tette miatt. |
| Pénteken nyithatják újra a szegedi rakpartot az áradás után [2024-01-03]Péntek délben megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel. |
| Vajda Johnny kiakadt Szabó Simon Farm VIP-s győzelmén, keményen beszólt neki: [2024-01-03]Vajda Johnny kamerák előtt árulta el, hogy nem ért egyet azzal, hogy Szabó Simon nyerte a Farm VIP-t, mert szerinte nem dolgozott annyit, mint más versenyzők. |
| Az izraeli kormány a gázai lakosság áttelepítésén gondolkodik: már Kongóval is felvették a kapcsolatot [2024-01-03]Elindultak az első lépések a Gázai övezetben lévő palesztinok külföldre telepítéséről. Izrael még a nyomorban élő Kongóval is tárgyalt a befogadásról. |
| Csodavárás helyett összeadják a templom árát a magyar falu lakói: újra régi pompájában ragyog majd az épület [2024-01-03]Nem várnak a sült galambra a Fejér vármegyei község, Aba lakói: ha valami kell nekik, összeadják rá a szükséges pénzt. Két évvel ezelőtt 5 millió forintot gyűjtöttek egy ultrahangos készülékre, ami azóta is a helyi orvosi rendelőben üzemel. Most a katolikus templom megmentését tűzték ki célul. Lehetőségeikhez képest mindenki hozzájárult a költségekhez: ki néhány ezer forinttal, de egy helybéli örökségként 600 ezer forintot hagyott a célra. Az összefogást látva a katolikus egyház 15 millió forinttal szállt be, az önkormányzat pedig hasonló összegű pályázati támogatást szerzett. |
| Árnyék miatt perlik 16 millióra a szomszédjukat [2024-01-03]A szomszéd fűje mindig zöldebb? Bizony, a XI. kerület csöndes kertvárosában alaposan elmérgesedett a viszony két, egymás mellett élő család között. Zentai Zsuzsannáék három éve azért perelték be a szomszédaikat, mert azok úgy építették meg a házukat, hogy azzal - szerintük - nekik jelentős károkat okoztak. |
| Pánikbetegsége miatt nem utazik Takács Zsuzska [2024-01-03]Pánikbetegsége miatt nem igazán szeret külföldre utazni Takács Zsuzska, a repülőn ülve ugyanis előjönnek a rohamai. A modell úgy gondolja ennek a kontrollmániája az oka. |
| Borkai Zsolt: Nem akarok szigorú nagypapa lenni [2024-01-03]Győr |
| Ezt biztosan nem tudta a ma 132 éve született J. R. R. Tolkienről [2024-01-03]John Ronald Reuel Tolkien nem született rendkívüli családba, nem élt hihetetlen életet mégis olyan csodát adott az emberiségnek, amit soha nem fogunk elfelejteni. A Gyűrűk Ura világának megálmodója, aki a mai napon 132 éve született nem csak megírta a modern fantasy alapjait lefektető történeteket. Tudta, hogy ő maga illusztrálta azokat először? |
| Elképesztő fotósorozat a Golden Gate megépítéséről - 91 éve kezdték el [2024-01-03]Lenyűgöző fotósorozat került elő az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídjának építési folyamatairól. Több, mint 90 éve kezdték el felhúzni az Amerikába látogató turisták kedvenc célpontját. |
| Ez az élet, ez a luxus: Vajna Timi varázslatos síparadicsomban romantikázik újdonsült férjével [2024-01-03]Vajna Tímea síparadicsomból jelentkezett be újdonsült férjével. A szerelmesek Aspenbe utaztak. |
| Sokkal több a koronavírus-fertőzött Magyarországon, mint az influenzás [2024-01-03]A kínai hatóságok először 2020. január 5-én jelentették az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), hogy az országban egy tüdőgyulladást okozó vírus ütötte fel a fejét. Magyarországon az első regisztrált esetet március 4-én jelentette be Orbán Viktor. Bár a koronavírus már nem a korábbi évekhez hasonló intenzitással, ám továbbra is közöttünk van. |
| Meghökkentő dolgokat tudtak meg tudósok ezekről a több ezer éves múmiákról [2024-01-03]A németországi Jéna Friedrich Schiller Egyetemének kutatói először végeztek átfogó elemzést az egyetem archívumából származó mintegy 20 múmiatöredékről, eredményeiket pedig az Annals of the History and Philosophy of Biology című szaklapban mutatták be. |
| Figyelmeztető lövések a magyar határnál: hadköteles férfiakra lőttek [2024-01-03]Az ukrán |
| Csuti 13 évvel fiatalabb párja brutális kockahasat villantott: Bianka észbontóan dögös szerelésben feszített - fotó [2024-01-03]Csuti szerelme hihetetlenül dögösen néz ki a testhez simuló edző cuccában. Bianka a brutális kockahasát is megmutatta. |
| Szívszorító: négy évvel ezelőtti fotó került elő Csollány Szilveszterről - fotó [2024-01-03]Szinte hihetetlen, de négy éve már, hogy Csollány Szilveszter is megmutatta az Exatlonban, hogy mire képes. Gelencsér Timi megemlékezett egy közös pillanatukról. |
| "Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült" - így van most Nagy Feró, miután fia távozott a Beatricéből [2024-01-03]Nagy port kavart a Beatrice rajongók körében az ikonikus együttes keddi bejelentése, miszerint két tag is távozik a zenekarból, az egyikük ráadásul Nagy Feró fia, Hunor. |